Árvíz: több százmilliós kár lehet
Rendkívüli készültségben, több százmilliós árvízi kár kifizetésére készülhetnek a biztosítók a következő néhány napban. Vélhetően minden ötödik károsult csalódott lesz, mert az öt évnél régebbi szerződésére kifizethető összeg mélyen az aktuális veszteség alatt lesz. A kárt legkésőbb 5 napon be kell jelenteni, de a kármentést is el kell kezdeni, mert a biztosító elvárja az „együttműködést” – egyebek között erre is figyelmeztet egy...
Diákoknak – „Határtalanul!”
Osztálykirándulás pályázati pénzből – egyre több oktatás intézmény veszi igénybe az Emberi Erőforrások Minisztériuma Határtalanul! című támogatási lehetőségét. A pályázati határidő a végéhez közeledik. A budapesti Bajza utcai általános iskola egyike azoknak az intézményeknek, amelyek ebből a támogatásból biztosítják a diákjaik kirándulásaihoz szükséges pénzt. Külföldre is utazhatnak a hazai diákok, akiknek egy része szülei...
A Liga már a jövőről tárgyalna
A Liga Szakszervezetek kezdeményezte, hogy a költségvetés benyújtásával haladéktalanul kezdje meg a kormány a 2016. évi bértárgyalásokat a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretein belül. A Liga közleményben kiemelte, hogy továbbra sem támogatja az egykulcsos személyi jövedelemadót, és felszólította a kormányt, hogy az 1 százalékpontos szja-csökkentést csak az átlagbér alatt keresők érvényesíthessék, az így...
Kiakadtak a pedagógusok
Nyílt levélben tiltakozik a jövő évi költségvetés ellen a Pedagógusok Szakszervezete. A PSZ szerint ugyanis a büdzsé nem garantálja a köznevelés rendszerének zavartalan működését. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat nem garantálja a köznevelés rendszerének zavartalan működéséhez szükséges forrásokat. Galló Istvánné, a PSZ elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt...
Hosszú hétvégén sok a betörés
Tizenhét százalékkal nő a betörések száma a hosszú hétvégéken, s az okozott kár átlagosan félmillió forint – hívja fel a figyelmet egy friss felmérésre a május elsejei többnapos munkaszünet kapcsán egy biztosítási alkusz. Évente csaknem 25 ezer ingatlant törnek fel, a betöréses lopások mintegy 15, a rongálások 27, az egyéb lopások 17 százalékában hétvégi ház a célpont. Feltűnően sok, nagyjából 10 százalékkal több az ingatlanokkal...
KSZOSZ: Gyalogolj néhány métert az éhezőkért!
Szolidáris az éhségmenet résztvevőivel a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége. A KSZOSZ felkéri tagjait, hogy az átvonuló tömeghez csatlakozva néhány méteres közös meneteléssel támogassák a munka méltóságért, a szegénység felszámolásáért indult akciót. A szakszervezetek többsége egyetért az éhségmenet céljaival, amelyek között egy új társadalmi szerződés, béremelés, a munka méltóságának visszaszerzése és a szegénység...
