BKV: ha megkezdődnek a kirúgások, a szakszervezet feljelenti a céget
Bírósághoz fordul az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amennyiben a BKV vezérigazgatója nem teljesíti az együttműködési kötelezettségét és valóban létszámleépítést fog bejelenteni a cégnél. Az EKSZ ugyanis ebben az ügyben már január elején úgynevezett konzultációt kezdeményezett, s ez a törvény szerint azt jelenti, hogy addig, amíg a kért egyeztetés le nem zajlik, fel kell függeszteni a folyamatot. Nem volt egyeztetés – állítja...
ReSzaSz – hathatós érdekvédelem az egészségügyben
Megalakult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), az új szerveződés hathatós érdekvédelmet szeretne a jövőben folytatni. A szakszervezet pénteki budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján Dénes Tamás elnök elmondta, azért döntöttek a ReSzaSz megalakítása mellett, mert nem találtak olyan szervezetet, amely szerintük megfelelő válaszokat adott volna az egészségügyben meglévő problémákra.Ezek közül elsősorban a...
EKSZ: káosz lehet a fővárosi közlekedésben
Totálisan felborul az egységes közlekedés a fővárosban és az agglomerációban is, ha az állam kiveszi a Budapesti Közlekedési Központ kezéből az elővárosi szolgáltatást – közölte a főváros és a kormány közötti megállapodás kapcsán a BKV egyik felháborodott szakszervezete. Kormányzati pénzből ugyanis behozhatatlan előnybe hozzák majd a főváros határától induló járatokat, miközben szándékosan ellehetetleníthetik a BKV, illetve Budapest...
Százmilliókat kell kifizetni az egri kórházban dolgozóknak
Akár több százmillió forintot is nyert ma az egészségügyben dolgozóknak a szakszervezet, a Kúria ugyanis úgy döntött: csaknem három évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak. Ez 1500 embert érinthet, ami évente összesen csaknem 162 millió forint. A kórház ugyanis a 2013-as államosítás óta nem ad az alkalmazottainak béren kívüli juttatást holott, a 2010-ben megkötött...
Közlekedési sztrájk miatt megbénulhat Miskolc
Közlekedési sztrájkkal indulhat az év Miskolcon: miközben számtalan munkahelyen már a jövő évi béremelés mértékében is megállapodtak, a városi közösségi közlekedésben dolgozók még a korábban beígért, de nem teljesített ideiért harcolnak. A Miskolc Holding Zrt. ugyanis felrúgta a kétoldalú bérmegállapodást, s a nagy nehezen kialkudott teljes körű – minden dolgozót érintő – bérfejlesztés helyett csak a járművezetőknek adott 5...
