EKSZ: káosz lehet a fővárosi közlekedésben

Totálisan felborul az egységes közlekedés a fővárosban és az agglomerációban is, ha az állam kiveszi a Budapesti Közlekedési Központ kezéből az elővárosi szolgáltatást – közölte a főváros és a kormány közötti megállapodás kapcsán a BKV egyik felháborodott szakszervezete. Kormányzati pénzből ugyanis behozhatatlan előnybe hozzák majd a főváros határától induló járatokat, miközben szándékosan ellehetetleníthetik a BKV, illetve Budapest működését. Ez kockázatos játék – szögezi le tiltakozásában az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amely szerint a közszolgáltatást az érintett szereplőknek, vagyis a kormánynak, a fővárosnak, a településeknek közösen meghatározott arányban kellene finanszírozni.  

Kockázatos játékba kezdett a kormány és a főváros azzal, hogy a főpolgármester és a miniszterelnök megállapodott: az állam magához veszi az elővárosi járatok közlekedésének a működtetését – olvasható az Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményében. Az EKSZ határozottan állítja, ezzel visszafordíthatatlanul felborul a régióban az egységes közlekedési rend, szervezési, összehangolási káosz alakulhat, ráadásul a majdani színvonalkülönbségek behozhatatlanul hátrányos helyzetbe hozhatják a budapesti szolgáltatókat, a BKV munkavállalóit és a fővárosi utasokat is. A hírek szerint ugyanis az állam jelentős pénzt fog fordítani új tulajdonára, az agglomerációs közlekedésre, amely már csak azért is furcsa, mert eddig folyamatosan azt lehetett hallani, hogy nincs elég pénz a fővárosi és az agglomerációs járatok üzemeltetésére – emlékeztet Nemes Gábor az EKSZ elnöke.  A szakszervezet szerint a változás drasztikusan ront majd a régióban működő szolgáltatók közötti hangulaton is, amely a „bérbe adott” járatok alkalmazottai és a BKV-s járművezetők között már így is pattanásig feszült. A vállalkozókat ugyanis a főváros már eddig is az utolsó fillérig kifizette – holott az átvett szolgáltatást drágábban vállalják, mint korábban a BKV –, a járművezetők kedvezőbb feltételek szerint dolgoznak, esetenként más szabályok vonatkoznak rájuk, mint a hosszú évek óta folyamatosan alulfizetett fővárosi cég dolgozói – állítja Nemes.

Az agglomerációs közlekedés átengedésével súlyos szakmai hibát vét a főpolgármester, s ezzel beláthatatlan kárt okoz a régió közlekedésében. Az EKSZ határozottan állítja, a tervezett változás a szakmai indokokat nélkülöző felelőtlen döntés, amely a kormány vagy éppen az önkormányzat önös érdekeit szolgálja. A szakszervezet több alkalommal is javaslatot tett a finanszírozás rendezésére, amelynek más országokban jól működő gyakorlat az alapja: a szükséges költségeknek a kormány, a főváros, az érintett települések és esetleg nagyobb cégek közötti meghatározott arányú, mindenkire, mindenkor érvényes felosztása.  .  Az EKSZ elvárja, hogy a döntéshozók mérlegeljék ezt a megoldást is, mielőtt egy rossz megoldással tovább taszítanák a lejtőn a fővárosi közösségi közlekedést.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+