Áldatlan állapotok a 3-as metrónál
Az utasok és a dolgozók veszélyeztetése, a 3-as metró X. kerületi Kőér utcai járműtelepén uralkodó állapotok miatt büntetőfeljelentést fontolgat ismeretlen tettes ellen a BKV egyik szakszervezete. Az ok: a munka törvénykönyvének megsértése, vezetői pozícióval való visszaélés mellett hűtlen kezelés gyanúja, tudatos létszám- és alkatrészhiány, megfélemlítés, megfelelő képesítés nélküli munkavállalók veszélyes, felelősségteljes munkára...
Kordás László a legnagyobb szakszervezet élén
Négy évre Kordás Lászlót választották a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnökévé. Az alelnök Székely Tamás lett azon a kongresszuson, amelyen befejeződött a legnagyobb magyar érdekvédelmi konföderáció egy évvel ezelőtt kezdődött megalakulása. Lezárt a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség több mint egy évig tartó megalakulási folyamata azzal, hogy három alapító szervezet – Autonóm...
Elvándorolnának a szegedi járművezetők?
Szegedet, de még az országot is elhagyná több tucat csalódott villamos- és trolibuszvezető. A Szegedi Közlekedési Kft-től az alacsony bérek miatt készülnek elvándorolni több tucatnyian. Külföldre, Budapestre vagy éppen a helyi Volántársasághoz is átigazolnának a Szegedi Közlekedési Kft. villamos- és troli vezetői, mert mindenhol magasabbak a bérek, s jobbak a körülmények, mint az SZKT-nál – állítja Szabó István. A Belföldi...
Mégis lesz gigaszervezet
Kitart a nagy érdekvédelmi fúzió, a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe való beolvadás mellett az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Erről kétharmados szavazati többséggel döntött az ASZSZ kongresszusa. Az eredetileg tervezett három helyett azonban csak két konföderáció olvad be a nagy érdekvédelmi tömörülésbe, amely még így is a legnagyobb létszámú szervezet lesz. Döntött saját feloszlatásáról hétfői – február 23-i – kongresszusán az...
BKV: Engedelmességi akció a béremelésért
Rendhagyó akcióval, általános engedelmességi mozgalommal kényszerítene ki béremelést a szakszervezet a BKV menedzsmentjéből. Amennyiben a cégvezetés nem tesz értékelhető ajánlatot, a járművezetők nem csinálnának mást, csak szigorúan betartanák a forgalmi utasításokat és előírásokat, s ez felér egy forgalomlassító megmozdulással. Továbbra sincs béremelési ajánlata a BKV-nak, ezért a tárgyalások folytatására, s megfelelő ajánlattételre...
Volánbuszosok készültségben
A sztrájktól sem riadnak vissza, ám egyelőre „csupán” országos demonstrációra készülnek a volt volánbuszosok, ha továbbra sem sikerül megállapodni a béremelésben. Az elmúlt egy hónap alatt már négyszer tárgyaltak, s ennyiszer álltak fel eredmény nélkül a felek az asztaltól. A szakszervezetek megelégelték az időhúzást. Továbbra sincs béremelési ajánlat a volt Volán társaságoknál, pedig a Régiós Közlekedési Központokba szervezett cégek...
