Betelt a pohár, a szakszervezet feljelentette a BKV-t
Betelt a pohár a BKV egyik szakszervezetnél, több hatóságnál, számos feltételezett szabálytalanság és törvénytelenség miatt is feljelentette a céget. Az érdekvédők olyan régi problémákra, munkavédelmi szabálytalanságokra hívják fel a hatóságok figyelmét, amelyeket a BKV vezetése nem ismer el, ám ha továbbra sem változtat rajta, nemcsak a járművezetők, hanem akár az utasok életét is veszélyezteti. A járművezetők tűrőképességének és...
Tüntetés: tízezrek fehérben és feketében
Béremelést, megbecsülést, a munkakörülményeik javítását követelte több ezer, feketébe és fehérbe öltözött egészségügyi dolgozó. Két helyszínen demonstráltak: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében a Hősök terén, az Őszintén az Egészségügyről Akciószervezet szervezésében a Clark Ádám téren és a Kossuth téren tüntettek. Átlagosan 100-120 ezer forintért dolgoznak, ezért béremelést, megbecsülést, a...
Sztrájkra készülnek a szociális dolgozók
Eredménytelenség miatt megszakítja a béremelésekért indított sztrájktárgyalásokat a kormánnyal a szociális ágazati sztrájkbizottság, s bírósághoz fordul az elégséges szolgáltatások megállapításáért. Az ágazatban dolgozók tüntetésre készülnek. Béremelését, a munkakörülmények javítását és megbecsülést követelnek a szociális ágazatban dolgozók, s követeléseik – elsősorban a béremelési igények – nyomatékosítására, hosszas eredménytelen...
Szakszervezetek kritizálták a Ligát
Élesen kritizálta a Liga Szakszervezeteket a négy másik szakszervezeti konföderáció elnöke egy közös sajtótájékoztatón, amelyen azt is bejelentették, a jövőben még jobban szeretnék összehangolni tevékenységüket. Elege lett a széthúzásból, s a szakszervezetek megosztásából az öt nagy érdekvédelmi konföderációból négynek. Sajtótájékoztatót is tartottak a tervezett összefogásukról, no meg arról, hogy az ötödik konföderáció, a Liga...
A pedagógusok megmentenék a Wallenberg-iskolát
Megtámadja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a kormánynak azt a döntését, miszerint jogutódlással megszüntetné a fővárosi Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskolát. A szakszervezet akár bírósághoz is fordul. A PSZ kezdeményezi, hogy a kormány vonja vissza március 18-ai döntését. A szakszervezet indoklása szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a kormányülés után értesítette az iskola igazgatóját, felkérve arra,...
Pert nyert a szakszervezet az állam ellen
Csaknem 200 millió forint értékű cafeteriát nyert jogerősen is a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház mintegy 1500 dolgozójának, akik az intézmény államosítása óta, két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást. Az ügyben a korábban első fokon eljáró Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, jogerősen pedig most, az Egri Törvényszék precedens értékű döntést hozott. Az államnak fizetnie kell. Két évre visszamenőleg ki kell...
