Szakszervezetek kritizálták a Ligát

Élesen kritizálta a Liga Szakszervezeteket a négy másik szakszervezeti konföderáció elnöke egy közös sajtótájékoztatón, amelyen azt is bejelentették, a jövőben még jobban szeretnék összehangolni tevékenységüket.

Elege lett a széthúzásból, s a szakszervezetek megosztásából az öt nagy érdekvédelmi konföderációból négynek. Sajtótájékoztatót is tartottak a tervezett összefogásukról, no meg arról, hogy az ötödik konföderáció, a Liga szerintük morális mélypontra süllyedt. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke úgy fogalmazott: a Liga az általa elnyert európai uniós támogatások jelentős részét a magyar szakszervezeti mozgalom “kivásárlására” fordítja, gyakorlatilag átcsábítja a többi konföderáció tagságát. A sajtótájékoztatóval azt szeretnék demonstrálni, hogy “egy bizonyos morális, szakmai, politikai szint alá nem kívánunk menni” – hangsúlyozta az elnök.

A magyarországi munkavállalók kétharmadát képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a MOSZ vezetői azt hangsúlyozták, hogy bár szervezetileg külön állnak, és sokszor volt szakmai, ideológiai konfliktusuk, most arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy amiben csak lehet, saját értékeik mentén együttműködnek, és a munkavállalók érdekében lépnek fel.

Kordás László, az MaSzSz elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: megszólalásukkal most azokra a sajtóhírekre reagálnak, amelyek szerint akadozik a szakszervezeti együttműködés. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonómok beolvadtak egy új konföderációba az MaSzSz-be, amelynek célja, hogy hatékonyabb, aktívabb közéleti szerepléssel hívják fel a kormány, a munkaadók, és a társadalom figyelmét a munka világának problémáira. Hangsúlyozta: az MaSzSz a MOSZ-szal, az ÉSZT-tel és a SZEF-fel közös állásfoglalást is készített, amelyben kiemelik: bár a Liga látszólag “baráti jobbot” nyújt, valójában azonban különféle “mézesmadzag-ajánlatokkal igyekszik a többi konföderáció tagszervezeteit magához édesgetni”.

Palkovics Imre kitért arra, hogy a konföderációk szerettek volna együtt ünnepelni május elsején, ám a Liga olyan feltételeket támasztott, amely miatt ez nem valósul meg. Elmondta, hogy a 2013-ban kiírt európai uniós támogatásokból szinte egyedül a Liga kapott kapacitásfejlesztésre és különböző programok megvalósítására forrást, ennek nagy részét azonban arra fordítja, hogy “különböző ajánlatokkal elcsábítsa” a többi konföderáció tagszervezeteit. Egy kérdésre válaszolva hozzátette, hogy bár a Munkástanácsok is nyert a pályázataival, azonban ezeket nem tudta megvalósítani forráskimerülés miatt. Az elnök szerint a “döntéshozatal és a Liga Szakszervezetek valamilyen módon összeérnek”.

Kuti László, az ÉSZT elnöke kifejtette: a konföderációknak vannak vitáik, de a gyakorlatban is sokszor bizonyították, hogy a munkavállalók érdekeiért össze tudnak fogni. Sokszor említik a magyar szakszervezeti mozgalom hibájaként, hogy túl sok konföderáció van – mutatott rá Kuti László, azonban úgy vélte, együtt és külön-külön is lehet jól dolgozni. Az elnök szerint érdemes elgondolkozni azon, vajon kinek az érdeke, hogy a magyar szakszervezeti mozgalomban ne legyen egység, vagy hogy a munkavállalóknak ne legyen érdekképviselete.

Varga László, a SZEF elnöke is kiemelte: viták mindig is lesznek a konföderációk között, ez részben az ágazati struktúra sokszínűségéből is adódik. “Akik itt ülnek, velem együtt azt vallják, hogy a szakszervezet arról szól, hogy a közösen megbeszélt érdekeinket megpróbáljuk a partnerekkel együtt érvényesíteni” – mondta. Megfogalmazása szerint az, “amit a Liga elnöke időnként tesz a magyar szakszervezeti mozgalommal, és (…) néha a sajátjaival is, az nem a szolidaritásról szól”.

Kordás László kérdésre válaszolva elmondta, hogy az MaSzSz-nek több mint 200 ezer tagja van, de nekik nem az a céljuk, hogy egymástól hozzanak el tagokat, hanem a “fehér foltokat” szeretnék felszámolni. Kitért arra is, hogy még folynak a szakértői egyeztetések a kormánnyal és a munkaadókkal azokban a témákban, amelyeket a tavaly aláírt bérmegállapodásban rögzítettek, így a korhatár előtti nyugdíjazásról, a munka törvénykönyvéről, valamint a sztrájktörvény módosításáról.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+