Béremelés helyett koncepciós eljárás a BKV-nál?
Koncepciós, megfélemlítési akcióval igyekszik elterelni a BKV vezetése a figyelmet arról, hogy nem akar béremelést adni idén a dolgozóknak – állítja a cég egyik szakszervezete annak kapcsán, hogy a menedzsment törvénytelen eljárást indított az egyik érdekvédelmi vezető ellen, aki nyilvánosságra hozta – egyéb visszásságokkal együtt –, hogy a 3-as metró Kőér utcai remízében több dolgozót rendszeresen létszámleépítéssel fenyegetnek a...
VDSZ: megdöbbentően sok a munkahelyi baleset
Megdöbbentő mértékben nőtt tavaly a munkahelyi balesetek, közöttük a halálos kimenetelűek száma – hívta fel a figyelmet egy sajtóbeszélgetésen a vegyipari szakszervezet elnöke. Székely Tamás a szakszervezet közérdekű adatigénylésére a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott összesítés alapján azt mondta: bebizonyosodott, hogy miközben a miniszterelnök és a kormány a munka és a munkahelyteremtés prioritását hangsúlyozza, nem foglalkozik...
Áldatlan állapotok a 3-as metrónál
Az utasok és a dolgozók veszélyeztetése, a 3-as metró X. kerületi Kőér utcai járműtelepén uralkodó állapotok miatt büntetőfeljelentést fontolgat ismeretlen tettes ellen a BKV egyik szakszervezete. Az ok: a munka törvénykönyvének megsértése, vezetői pozícióval való visszaélés mellett hűtlen kezelés gyanúja, tudatos létszám- és alkatrészhiány, megfélemlítés, megfelelő képesítés nélküli munkavállalók veszélyes, felelősségteljes munkára...
Munkástanácsok: Rendezett munkaügyi kapcsolatokat!
A dolgozó magyarok sorsa jobbra fordulásának elengedhetetlen feltétele a munkaügyi kapcsolatok rendezése, a szociális partnerek hatékony együttműködése – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédére a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben reagált a miniszterelnök évértékelő beszédére. Eszerint a szakszervezeti tömörülés üdvözli, hogy Orbán Viktor a következő három év fő...
Kordás László a legnagyobb szakszervezet élén
Négy évre Kordás Lászlót választották a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnökévé. Az alelnök Székely Tamás lett azon a kongresszuson, amelyen befejeződött a legnagyobb magyar érdekvédelmi konföderáció egy évvel ezelőtt kezdődött megalakulása. Lezárt a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség több mint egy évig tartó megalakulási folyamata azzal, hogy három alapító szervezet – Autonóm...
