Nem a politika vitte utcára a bányászokat

Bányászok tüntettek szakmai nyugdíjuk visszaszerzéséért Budapesten, január 29-énA bányászok határozottan visszautasítják azokat az állításokat, miszerint a január 29-i – demonstrációjuknak politikai oka és célja lett volna – írta közleményében a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete cáfolatul a kormánypárt MTI-hez eljuttatott korábbi közleményére. A bányászok tavaly is, akárcsak idén, január 29-én, ugyanezen a helyszínen (az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt), ugyanezt követelték: adja vissza a kormány a két évvel ezelőtt egyetlen tollvonással megszüntetett szakmai nyugdíjukat és egyéb juttatásaikat. Idén azt követően döntöttek az újabb megmozdulásról, hogy a január 6-án, az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett levélből kiderült. követeléseiket ismét semmibe vette a kormányzat. A Fidesz egy, az MTI-hez eljuttatott közleményben azt állította, hogy egyértelműen baloldali pártpolitikai akcióról van szó.

A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) azonban egy közleményben határozottan visszautasított minden olyan véleményt, amely azt sugallja, illetve azt állítja, hogy a január 29-i, szerdai demonstráció pártpolitikai célt szolgált volna. A BDSZ a politikától függetlenül a tagjai érdekeit képviseli és védi – szögezte le Rabi Ferenc elnök , aki a közleményben arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly is tüntettek, ugyanitt, ugyanekkor, ugyanezekért a célokért. Ráadásul idén csak azt követően döntöttek az ismétlésről, hogy egy január 6-án, az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett levélből kiderült, követeléseiket ismét semmibe vette a kormányzat.

A szakszervezet közleményében határozottan leszögezi, hogy a demonstráció nem „kampányfogás” volt, pusztán a klasszikus érdekképviselet egyik megnyilvánulási formája olyan témákban, amelyek több mint két éve érdeksérelmet jelentenek a magyar bányászok egy részének:

– a szénkülfejtéses bányatérségben dolgozók elvett szakmai nyugdíja,

– a III. csoportos rokkant bányász nyugdíjasok és járadékos bányászok ellátásának estenkénti elvétele,

– a földalatti bányászok átlagkereset-számítási kedvezményének megszüntetése.

Ezek olyan súlyos, valóságos problémák, amelyek a bányászok és a bányászcsaládok életminőséget hátrányosan befolyásolják. Eddig csak látszólagos, tessék-lássék egyeztetések voltak ebben a három ügyben, minden eredmény nélkül.

Ennek tükrében elfogadhatatlan – párthovatartozás nélkül – bármely kormánytól, hogy amennyiben számukra kényelmetlen kérdéseket feszeget valamely szakszervezet, vagy kiáll tagsága érdekeinek védelmében, akkor az ellenzék által történt „hergeléssel”, pártpolitikai vagy kampánycélok felemlegetésével próbálják elterelni a figyelmet a megoldásra váró gondokról – olvasható a közleményben.

A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete – és nem a „Bányászok Demokratikus Szakszervezete”, ahogyan az Emberi Erőforrások Minisztériuma reagálásában szerepel, mert ilyen szervezet nem létezik – fennállása és működése alatt és a jövőben is minden alkalommal kiállt és kiáll az általa képviselt tagság érdeksérelmei ügyében, és jogos érdekei képviseletében, védelmében, „fújjon is a szél Keletről vagy Nyugatról, jobbról avagy balról”.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+