Forgalomkorlátozással járó sztrájkkal csatlakozik négy, a légiközlekedési területen szerveződő magyar szakszervezet az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) csütörtöki demonstrációjához. Az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC 14 ezer légiforgalmi irányítóhoz intézett felhívást, hogy közösen tiltakozzanak az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt programja, illetve a 2015 és 2019 közötti időszakban elvárt irreális teljesítménycélok ellen.
A magyarok is sztrájkolni fognak, így együtt immár kilenc ország légiforgalmi irányítói jelezték, hogy csatlakoznak az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC (Air Traffic Controllers European Unions Coordination) szerdai, vagy az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) csütörtöki demonstrációjához. Az ATCEUC 14 ezer 14 ezer légiforgalmi irányítóhoz intézett felhívást, hogy szerdán közösen tiltakozzanak az Európai Bizottság Egységes Európai Égbolt (SES) programja, illetve a 2015 és 2019 közötti időszakban elvárt irreális teljesítménycélok ellen. Egy nappal későbbre, január 30-ra az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) jelentett be megmozdulást, mivel úgy látja, hogy az egységes égbolt miatti változások veszélyeztetik a légiforgalmi irányítók munkahelyeit, a jogszabálycsomag célkitűzései megalapozatlanok, túlzóak, egyértelműen a légitársaságok érdekeit védik, továbbá negatív következményekkel járhatnak a repülésbiztonságra és a légiforgalmi szolgálatok működésére nézve.
Az ATCEUC 2013 októberében már meghirdetett egy hasonló akciót, amelyet később visszavont, mert az Európai Bizottság jelezte: hajlandó komolyan tárgyalni a repülésbiztonságot és a költséghatékonyságot érintő kérdésekben. Álláspontjuk szerint azonban az egyeztetés nem hozott valódi eredményeket. A SES programot az Európai Bizottság és az Eurocontrol kezdeményezte 2008-ban, lényege, hogy a jelenleg széttagolt, a tagállamok kezében lévő légiforgalmi irányítást összevonják, hogy rövidítsék a repülési útvonalakat.
A szerdai demonstrációban Olaszország, Portugália, Ciprus és Málta vesz részt, a csütörtöki megmozdulásban pedig Franciaország, Olaszország, Szlovákia, Csehország és Ausztria légiforgalmi irányítóin kívül ott lesznek Magyarország érintett szakszervezetei is. A német légiforgalmi irányítók korábban ugyan azt közölték, hogy csatlakoznak valamelyik sztrájkfelhíváshoz, de ezt később visszamondták.
Két órán keresztül lassabban
A Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kedden közölte a távirati irodával, hogy a légiközlekedésben dolgozókat tömörítő négy magyar szakszervezet is csatlakozik a csütörtöki demonstrációhoz. Eszerint a Control kétórás, forgalomkorlátozással járó sztrájkot tart, a Magyarország felett átrepülő forgalmat kiszolgáló irányítás csökkentett kapacitással üzemel, és az úgynevezett közelkörzeti, valamint toronyirányítás is 50 százalékos kapacitással üzemel csütörtökön délelőtt 9 és 11 óra között. A hazánkon átrepülő forgalomban késésekre kell számítani az európai szintű sztrájk miatt, míg a közelkörzet és a torony irányítás várhatóan el tudja látni a felmerülő igényeket.
Az Irányítástechnikai Dolgozók Független Szakszervezete (IDFSZ), valamint a Légiforgalmi Irányításban dolgozók Független Szakszervezete (LIFSZ) is csatlakozik a demonstrációhoz: a kétórás megmozdulás idején olyan mértékű szolgáltatásokat biztosítanak, amelyek az irányítók által kezelt forgalom biztonságos kiszolgálását teszik lehetővé. A repüléstájékoztató szolgálat a belföldi, nem műszeres (látás utáni) kisgépes repülések tájékoztatását a megmozdulás idejére felfüggeszti. A Légiforgalmi Igazgatási, Gazdasági és Oktatási Szakszervezet (LIGOSZ) munkavállalói fórum keretében fejezi ki szolidaritásukat.

