Hiába kínálnak az ország másik felén jó munkalehetőséget, a magyar családok nehezen költöznek, mert itthon nincs ennek tradíciója. Egy apróhirdetési portál felmérése szerint főleg az ország nyugati felében kínálnak állásokat, de hiába, az álláslehetőség szempontjából legnehezebb helyzetű csongrádiak se vállalják a lakóhelyváltást.
Amíg az ország egyik felében dupla annyi az álláskereső, mint a lehetőség, addig a másikban munkaerőhiány van. Mégsem mozdul a lakosság, pedig átköltözni például a nyugati megyékbe nem is olyan drága – ezt állítja az egyik legismertebb ingatlanközvetítő cég, a Duna House. A Privatbankar.hu összeállításában idézi a Jófogás apróhirdetési portál felmérését is, amely szerint főleg az ország nyugati felében akad munkalehetőség – legalább annyi állás van, mint ahány kereső –, Borsodban, Tolnában és Szabolcsban már kevésbé pozitív a mérleg. A legnehezebb helyzetben a csongrádiak vannak: itt kétszer annyian keresnek munkát, mint ahányan munkavállalót.
A Duna House megvizsgálta, hogy mivel kellene számolnia annak, aki Csongrádból Győr-Moson-Sopron megyébe szeretne költözni a munkavállalás reményében. Bár a két megye ingatlanáraiban erős a különbség, számítások szerint mégsem áthidalhatatlan a lakóhelyváltás. Az ingatlanközvetítő példaként említ egy harmincas évei végén járó házaspárt, amelyik egy gyerekkel szeretne Szegedről Győrbe (esetleg Sopronba) költözni. Már van egy lakásuk, amit akár el is adnának és vásárolnának helyette másikat, az új városukban. A statisztikák szerint egy klasszikus 55 négyzetméteres panel ára szegeden átlag 6 millió 360 ezer forint, ugyanekkora panelt Győrben 9 millió 660 ezerért lehet venni. A különbség tehát 3,3 millió forint. A Duna House szerint érdekes, hogy téglaépítésű lakás esetén pont ugyanekkora lesz a különbözet, ugyanis ebben a méretben Szegeden 9,5 millióért, Győrben (és Sopronban is)12,8 millióért keltek el a lakások 2013 második felében.
Hiányzik 3 millió
A családnak tehát 3,3 milliót kell előteremtenie, ha az új városba kívánna letelepedni. Az ingatlanközvetítő szerint hitelből megoldható, ha más megoldás nincs. Hitelt azonban akkor kapnának, ha legalább 3-6 hónapos munkaviszony áll már mögöttük, tehát ezt az időszakot át kell vészelni. Ebben az átmeneti időszakban az albérlet lehet a megoldás. Ha kiadják a szegedi lakásukat és ezzel párhuzamosan bérelnek maguk is, akkor keletkezik körülbelül 20 ezer forint többletkiadásuk, ami feltételezhetően könnyen előteremthető, hiszen a megkapott munkalehetőség fedezi ezt. A Duna House hitelszakértőinek számításai szerint egy 20 éves futamidejű, államilag támogatott otthonteremtő hitel esetében ekkora összegnek 23 ezer forint körüli a havi törlesztő részlete. Ez a várt jövedelemből finanszírozható.
Az ingatlanközvetítő állítja: a családok azért költöznek nehezen, mert annak itthon nincs tradíciója, hogy oda mennek lakni, ahol jó munkalehetőséget kínálnak.


