Az építőipar lesz idén a munkavédelmi felügyelők kiemelt ellenőrzési területe. A Munkaügyi Hivatal indoklása szerint 2013-ban csak munkagödrök szabálytalan kiépítése, dúcolatlansága miatt öt ember halt meg ugyanolyan körülmények között öt megyében.
Amíg nem történik baleset egy munkahelyen, addig a munkáltatók és a dolgozók is hajlamosak elfeledkezni a munkavédelmi előírásokról. Ezért is van fontosak a hiányosságok kiszűrését célzó munkavédelmi ellenőrzések. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában elhangzott, hogy a Munkaügyi Hivatal 2014-ben különös figyelmet fordít az egészségügyi munkaeszközök kezelésének ellenőrzésére. A munkagödrök szabályos kiépítését ugyancsak fokozottan vizsgálják. 2013-ban ugyanis az emelőgépek gyakorta szabálytalan működtetése és a munkahelyi fertőzésveszély elhanyagolás adott sok munkát a hatóságnak. Gedeon András munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferens a rádióműsorban elmondta: nagyon sok olyan veszélyhelyzettel találkoztak a felügyelők, és nagyon sok olyan – közte nem egy halálos kimenetelű – balesetről értesültek, amelyek mind, mind az emelőgépek szabálytalan használatára vezethetők vissza. Ezekben az esetekben nemcsak arról van szó, hogy a dolgozók könnyelműen, rosszul használják ezeket a gépeket – amelyek esetleg hibásak is –, az is gyakori, hogy a kezelő személy nem jogosult a berendezés működtetésére.
A felügyelők 2014-ben nagyobb figyelmet fognak fordítani az építőipari ágazatra. Ez már csak azért is indokolt, mert tavaly csak munkagödrök szabálytalan kiépítése, dúcolatlansága miatt öt ember halt meg ugyanolyan körülmények között öt különböző megyében. Emellett folytatódik az emelőgépek használatának fokozott ellenőrzése is.
A kórokozók elleni védekezésre vonatkozó vizsgálat során 2013-ban az ellenőrök olyan helyekre látogattak el, ahol a különböző baktériumok, vírusok, gombák, paraziták okozta betegségek, fertőzések kockázata halmozottan előfordul. Ezek egészségügyi intézmények, laboratóriumok, állatorvosi rendelők, élelmiszer-, illetve húsfeldolgozással foglalkozó üzemek, valamint a szennyvíztelepek. Az ellenőrzések során 80 százalék fölötti volt a szabálytalansági arány, ami azt jelenti, hogy a vizsgált helyeken dolgozók mindenképpen kapcsolatba kerültek a felsorolt kórokozókkal, illetve komolyabb megbetegedés veszélyeztette őket. Gedeon András szerint idén nagyon érdekes terület lesz a szúrt, vágott sebek ejtésére alkalmas egészségügyi munkaeszközök kezelésének ellenőrzése. Egyre több olyan jelzés érkezik ugyanis, hogy ezek használatából gyakran származik baleset. Hiába kicsi ugyanis egy munka közben véletlenül szerzett vágás, ha a betegek gyógyítására használt eszközök fokozottan fertőzésveszélyesek, és így egy apró seb is komolyan megbetegítheti a dolgozót.

