Mégis jár a vasárnapi pótlék?

Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete A Kúria döntése ellenére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete állítja: jár a vasárnapi pótlék a bevásárlóközpontokban dolgozó munkavállalóknak. A döntés ugyanis a korábbi munka törvénykönyvére alapul, időközben azonban megváltoztak a jogszabályok.Precedensértékű döntést hozott a Kúria a boltok vasárnapi nyitva tartása ügyében. Eddig vitatéma volt, hogy a hét végén is nyitva tartó plázák üzletei milyen megítélés alá esnek egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: „nagy riadalmat váltott ki” a Kúria döntése, amely egy 2010-ben kezdődött jogvitára vonatkozik. A KASZ szerint a hírt kommentálók a kúriai határozat magyarázatából téves következtetéseket vontak le. A jogszabályok időközben megváltoztak, így ami alkalmazható volt egy 2010-es perben, az ma már nem érvényes. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi törvény pedig pontosan meghatározza a vasárnapi pótlék megfizetésére vonatkozó eljárásrendet – hívja fel a figyelmet a KASZ.

A szakszervezet felidézi, hogy a perben a bíróság egy kereskedőnek adott igazat, akit a munkaügyi hatóság azért bírságolt meg, mert egy budapesti bevásárlóközpontban lévő üzletében a munkavállalóknak nem fizette meg a vasárnapi munkavégzésért a munka törvénykönyve által előírt pótlékot. Döntését a Kúria azzal indokolta, hogy az adott üzlet egy forgalmas helyen lévő bevásárlóközpontban található, valamint az elmúlt évek során a vásárlási szokások átalakultak, a társadalmi igények jelentősen megváltoztak. Így a Kúria a fővárosi bevásárlóközpontban lévő üzletet rendeltetésénél fogva vasárnap is működő munkáltatónak minősítette.

A korábbi törvény – az 1992. évi XXII. törvény, vagyis a régi Munka Törvénykönyve – értelmében valóban nem járt a vasárnapi pótlék a vasárnap rendeltetése folytán is működő munkáltatónál, illetve munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak, de a kereskedelem korábban nem tartozott ebbe a kategóriába.

Mivel a Kúria – szakítva a korábbi gyakorlattal – a fővárosi bevásárlóközpontban található, a perben szereplő üzletet a vásárlási szokások és a társadalmi igények átalakulása miatt rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősítette, ezért a pótlék a korábbi szabály alapján valóban nem illetné meg a munkavállalót – írja a KASZ.

A szakszervezet kiemeli, hogy az ügyben még a régi Munka törvénykönyve szabályait kellett alkalmazni, a jelenlegi szabályozásra azonban nem „húzható rá” ez a határozat, hiszen 2012. július 1. óta új Munka Törvénykönyve van, amely egészen más filozófia szerint szabályozza a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény pontosan meghatározza a vasárnapi pótlék megfizetésére vonatkozó eljárásrendet, és konkrétan kiemeli, hogy vasárnap rendes munkaidő a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be, egy másik szakaszban pedig kimondja, hogy ezen munkavállalókat a vasárnapi rendes munkavégzésükért ötven százalék bérpótlék illeti meg.

A szakszervezet úgy ítéli meg, hogy addig, amíg az új szabály világosan és egyértelműen a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatók munkavállalóit jelöli meg vasárnapi pótlék jogosultjaiként, addig ez vonatkozik a plázákban működő kereskedelmi egységekre is.

A KASZ arra kéri a plázákban dolgozó munkavállalókat, hogy amennyiben munkáltatójuk nem fizeti meg számukra a vasárnapi rendes munkavégzésükért járó pótlékot jelentkezzenek a (06-1-)428 80 13-as telefonszámon, az elnokseg@kasz.t-online.hu e-mail címen, vagy a KASZ Facebook-oldalán – olvasható a közleményben.

(MTI)

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+