Kgfb: csendben múlik a kampány

CLBMár csak néhány nap van arra, hogy új kötelezőt lehessen kötni. Az idei szokatlanul csendes kgfb-kampány slágere nem is az autó, hanem a lakásbiztosítási kedvezmény lett, s ez némileg megmozgatta az állóvizet ezen a területen is. A lakásbiztosítások fordulója is januárban van, úgy tűnik, a biztosítók már inkább erre „hajtanak”.

A kezdeti riogatásokkal szemben az idei kampányban átlagosan 12 ezer forintos éves díj alatt kötöttek új kötelező gépjármű felelősség-biztosítást az autósok – összegzi az elmúlt hetek tapasztalatait Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési vezetője szerint még legfeljebb néhány napig lehet kényelmesen átszerződni más biztosítóhoz, ez alatt tudják ugyanis fogadni az alkuszok a kéréseket úgy, hogy a váltáshoz szükséges minden tennivalót is átvállaljanak. Aki az utolsó pillanatra hagyja a szerződéskötést, annak magának kell a macerás folyamatot végigjárnia, de sokéves tapasztalat szerint ekkor már nagy a hibaszázalék, és végül gyakran nem is sikerül a váltás.

Idén azonban már nem sok ilyen esettel számolnak az alkuszok, ez a kampány ugyanis már nem igazán hozta lázba az autósokat. A jövő évi díj-indexálások alapján elmondható, hogy tíz ügyfélből nyolcnak érdemes a saját szolgáltatójánál maradnia, mert jó ajánlatot kapott, s így nem éri meg váltani. Ez új, és örvendetes tapasztalat, hiszen úgy tűnik, a biztosítók végre megbecsülik a hűséges ügyfeleiket, s ezzel talán a nagy kgfb-kampányok történelme is lezárul – összegezte a CLB tapasztalatait Németh Péter.

Idén egyébként a lakásbiztosítási együttkötés tarol, mivel több társaság erre a „termékre” ad rendkívüli kedvezményeket. Ezzel egyértelműen megkezdődött egy új kampány is, hiszen a legtöbb lakásszerződés évfordulója szintén január elseje. Döbbenetes, hogy ezeknek a biztosításoknak legalább a felére évente több tízezer forintot dobnak ki az ablakon az emberek csak azért, mert eszükbe sem jut megújítani, olcsóbbra, és sokkal tartalmasabbra cserélni – véli az alkusz. De, hogy a legtöbb ügyfél mennyire elhanyagolja a biztosítását, az akkor derül ki igazán, amikor egy „káresemény” után mélyen az aktuális érték alatti kártérítési összeget kapja. E területen tehát minden pozitív változás csak kedvezhet a lakástulajdonosoknak.

A csaknem egy évtizedes kötelező biztosítási kampány-történetet sikeresnek tartják az alkuszok, mert a közreműködésükkel a díjak a kezdetinek a töredékére csökkentek, a szolgáltatás javult, s mindez azért, mert a biztosítók versenyre kényszerültek az ügyfelekért. Ez az alkuszi tevékenység valódi mércéje és egyben értéke is – szögezi le Németh Péter.

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+