Sztrájkra készülnek

A szociális munka értéken kezelését kérték a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság által szervezett tüntetés résztvevői Budapesten, a Szociális Munka Napján. A demonstrálók sztrájkra készülnek.

Országszerte tüntettek helyzetük jobbra fordításáért, a döntéshozók figyelmének felkeltéséért a szociális ágazatban dolgozók, az elmúlt években több mint 20 százalékos reálkereset-veszteséget szenvedtek el, illetményüket öt éve nem emelték, és erre a 2014-es költségvetés tervezete sem teremt fedezetet. A szociális munkások mára kilátástalan helyzetbe kerültek, a kormányzati intézkedések hiánya miatt pedig az állampolgárok részére nyújtott szociális szolgáltatások színvonala is sok csaknem tarthatatlan szintre süllyedt.

A szociális szférában működő legjelentősebb érdekvédelmi, szakmai és társadalmi szervezetek – köztük az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének két tagszervezete, az Autonóm Területi Szakszervezet és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete – részvételével 2013 júliusában megalakult Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság folyamatosan küzd az ágazat dolgozóinak erkölcsi és anyagi elismeréséért, a bérrendezésért, a kormányzattal való érdemi párbeszéd működtetéséért.

A Szociális Munka Napjára időzített demonstrációkon országszerte ezrek vettek részt. Az ágazatban dolgozókért több szakszervezeti konföderációs vezet is felszólalt, és számos szervezet szolidaritásáról biztosította az ágazat dolgozói. A szociális szférában dolgozók sztrájkra készülnek.

Szolidárisan

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) szolidáris a szociális ágazatban dolgozókkal, akik utcai demonstráción kénytelenek felhívni magukra és megalázó helyzetükre a döntéshozók figyelmét. A ASZSZ A szociális szférában működő legjelentősebb érdekvédelmi, szakmai és társadalmi szervezetek – köztük az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének két tagszervezete, az Autonóm Területi Szakszervezet és a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete – részvételével 2013 júliusában megalakult Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság folyamatosan küzd az ágazat dolgozóinak erkölcsi és anyagi elismeréséért, a bérrendezésért, a kormányzattal való érdemi párbeszéd működtetéséért.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság bizottság minden eddigi kezdeményezése süket fülekre talált a kormányzatnál, megkereséseikre semmitmondó propagandaközleményeken kívül semmilyen érdemi választ nem kaptak. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége egyetért a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság követeléseivel és támogatja azokat.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+