CLB: brutális rohamra készülnek a biztosítók

vihar3

 Brutális rohamra és rekordkifizetésre készülnek a biztosítók az országon végigsöprő vihar után. A kár egyelőre felbecsülhetetlen, de az igényeket legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. A tomboló szél és a szakadó eső extrém helyzeteket is produkált, és ott szokatlanul nagy kárt okozott. Az átlagosnál jóval több vitás eset is lehet, ezek intézése lassabban zajlik majd.

A tegnapi tomboló vihar egyelőre felbecsülhetetlen kárt okozott, elképzelhető, hogy az elmúlt néhány év legnagyobb kártérítési összegét kell majd kifizetniük a biztosítóknak – véli Németh Péter.  A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az első gyors összegzés néhány napon belül várható, a kárbejelentéseket viszont nem érdemes addig halogatni, legkésőbb 3 napon belül meg kell tenni – figyelmeztet a szakértő. Azzal ugyanis, ha még néhány napig víz alatt marad a pince, vagy tovább ázik a bútor a tető nélkül maradt házban, s még biztosabban tönkre megy a berendezés, nem fog több kártérítést fizetni egyetlen biztosító sem, sőt gyanús lesz a halogatás – figyelmeztet a szakértő. A biztosítók ugyanis nemcsak azt várják el az ügyfeleiktől, hogy minden lehetséges módon védekezzenek az esetleges kár ellen, hanem azt is, hogy ha már bekövetkezett a baj, haladéktalanul kezdjék meg a mentést.

Németh megjegyzi: ezúttal elképzelhető, hogy az átlagosnál több vitás eset lesz, amelyet hosszabban fognak vizsgálni az óvatosabb biztosítók. Főleg akkor, ha például egy utcában sorban zuhantak a fák az ott parkoló autókra – ebből most több ilyen is volt –, vagy egy helytelenül felállított óriás reklámtábla elszállt a viharban, s autókon kötött ki, több százezres kárt okozva akár egyetlen járműben is. Vagy például egy tegnapi friss eset: egy, a napokban végzett útmunkák után visszatemetett utcaszakasz alól „kimosta” a földet az eső, s az ott parkoló autók orral bedőltek a gödörbe. A vita oka ezekben és a hasonló esetekben az lehet, hogy ki a felelős. Főleg akkor, ha a sérült autókra nincs casco. Ekkor ugyanis a vétkes biztosítására kaphatna kártérítést a károsult. Már, ha a kivitelező, fenntartó, stb. hibázott egyáltalán, s van erre vonatkozó biztosítása. Tapasztalatok szerint azonban az esetek többségében, főleg a kisebb cégeknek nincs biztosításuk – jegyzi meg Németh hozzátéve: az ilyen típusú bejelentést akkor is ki kell vizsgálni. Ez pedig elég hosszú időt vehet igénybe.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+