Összeérnek a demonstrációk

Magánnyugdíjpénztárak - Tüntetés BudapestenA szakszervezetekkel együtt tiltakoznak december közepén a jövő évi költségvetés tervezete ellen a közösségi portálokon szerveződő civil csoportok. Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és Vajda Zoltán, a 60 ezren a magánnyugdíjukért elnevezésű Facebook-csoport egyik vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy közös a cél, amelyért a civileknek közösen kell kifejezniük elégedetlenségüket.  

Valahol össze kell, hogy érjenek a civil és a szakszervezeti demonstrációk, amelyekkel  a kormány politikájával szembeni elégedetlenségnek adnak hangot. Vajda Zoltán, a 60 ezren a magánnyugdíjukért elnevezésű Facebook-csoport egyik vezetője a napokban civil szervezetek képviseletében megkereste a szakszervezeteket, hogy fogjanak össze, együtt tiltakozzanak a társadalom jelentős részének hátrányos kormányzati intézkedések, valamint a jövő évi költségvetés tervezete ellen. Elsőként az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének vezetőjével egyeztetett a kezdeményezésről. Székely Tamás – ahogy ezt közös  sajtótájékoztatójukon is hangsúlyozta – elmondta: az ASZSZ igent mondott a felhívásra, csatlakoznak a a december 15-16-ára tervezett közös megmozduláshoz, hiszen egy a cél, az ügy, hogy hangot adjanak a jövő évi költségvetéssel szembeni elégedetlenségüknek. Utalt arra, hogy az elmúlt napokban és december elején is több szakszervezet utcára vonul, mert elfogadhatatlannak tartják a közoktatás helyzetét, a korkedvezményes nyugdíjrendszer, illetve a magánnyugdíj-pénztárak tervezett teljes megszüntetését. Vajda Zoltán ehhez hozzátette, hogy a civilek is számos tüntetést szerveztek az utóbbi hetekben, a 60 ezren a magánnyugdíjukért csoport például a még megmaradt hatvanezer magánnyugdíj-pénztári tag megtakarításainak védelmében. Akciójuk azonban – hangsúlyozta, nemcsak egy szűk csoportról, hanem arról a hárommillió emberről is szólt, akitől zsarolással háromezer milliárd forintot vettek el, s mindenkiről, akinek van valamilyen magántulajdona. A demonstráción fogalmazódott meg, hogy mindazoknak együttesen kellene fellépniük, akik a kormány politikájával elégedetlenek. Így született meg az elhatározás, hogy össze kell fogni a szakszervezetekkel, más civil kezdeményezésekkel és magánszemélyekkel is, függetlenül azok esetleges pártkötődésétől. Vajda szerint a közös pont a költségvetés lehet, amit jelenlegi formájában elutasítanak. Örömmel vennék, ha újabb, december 15-én vagy 16-án tartandó tiltakozó demonstrációjukhoz csatlakoznának a szakszervezetek és más Facebook-csoportok is. Vajda szerint közömbös, hogy ki milyen sapkát visel, mert fontosabb a közös cél: a jövő évi költségvetés elfogadásának megakadályozása. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy már felvették a kapcsolatot más csoportok meghatározó embereivel. Kezdeményezésükhöz többen készek csatlakozni, de kaptak elutasító választ is, mert vannak, akik ragaszkodnak ahhoz az álláspontjukhoz, hogy senkivel nem közösködnek, akinek bármilyen köze van az elmúlt 25 évhez.

A sajtótájékoztatón Gulyás Attila, az ASZSZ alelnöke úgy fogalmazott: A szakszervezetek, illetve a civil szervezetek problémái a magyar állampolgárok problémái, nagy részben azonosak, ezért itt az ideje az összefogásnak. Megerősítette a konföderáció álláspontját, amely szerint, ha a célok azonosak, együtt kell fellépni, valószínűleg ezt is várja el a szakszervezetektől a tagság.

A jövő hét keddjére mindenkit egyeztetésre várnak, aki kész az együttműködésre, politikai szervezetekkel azonban nem akarnak közös megmozdulást szervezni. Székely Tamás szerint a pártok tiltakozzanak a parlamentben, mert az a tér most a civileké, a munkavállalóké, a szakszervezetéké.

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+