Békés menet a korkedvezményért

A korkedvezményes nyugdíj megszüntetésének terve ellen tüntet szerdán, december 3-án több, a tömegközlekedésben szerveződő szakszervezet.

“Békés menetre” hívja a Mozdonyvezetők Szakszervezete az érintett dolgozókat képviselő érdekvédelmi szervezeteket azért, hogy közösen lépjenek fel a korkedvezményes nyugdíjrendszer fennmaradásáért. Mint ismeret, a korkedvezményre jogosító szolgálati idő megszerzését biztosító törvényi rendelkezés az év végéig hatályos, ennek hosszabbítására vonatkozó kormányzati szándék pedig egyelőre nem ismeretes.

A szerdán délelőtt 11-kor a Nyugati téri parkolótól induló menetben együtt vonulnak majd az Alkotmány utca-Kossuth Lajos tér kereszteződéséhez a Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége és a MÁV három reprezentatív szakszervezetét összefogó Vasutas Szakszervezetek Szövetsége tagjai, hogy az Országház előtt követeljék az új jogszabály megszületését, amely a korkedvezményes nyugdíjat kiváltó ellátásokról és intézkedésekről rendelkezik.

A demonstrációt szervezők azt tervezik, hogy petíciót adnak át a parlamenti pártok frakcióinak.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+