Országos aláírásgyűjtési akciót indít tagszervezetei kezdeményezésére a „halálraítélt” korengedményes nyugdíjrendszer megmentéséért a mintegy 250 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség.
Évente több tízezerrel nőhet a munkanélküliek száma, a kormány ugyanis éppen most készül totálisan eltörölni a korkedvezményes rendszert, amely mentsvára volt a veszélyes munkát végzőknek – járművezetők, bányászok, röntgenesek, atomerőműben dolgozók, stb. –, akik az öregségi nyugdíjkorhatár előtt vonulhattak vissza úgy, hogy a munkáltató ezért magasabb járulékot fizet utánuk. A korengedményes változatot – amelyben a munkaadó idő előtt nyugdíjazhatta a „feleslegessé” vált dolgozóit úgy, hogy ez az államnak egyetlen fillérjébe sem került – már évekkel ezelőtt betiltották, s most a még talpon maradt korkedvezményre is kivetették a hálójukat a döntéshozók. De egy rossz döntéssel nemcsak azoknak a sorsát pecsételi meg a kormány, akik öregségükre az utcára kerülnek, hanem azokét a 60 éven felüliekét is, akik betegen, fáradtan nehéz fizikai munkát végeznek, akár folyamatos műszakban is még évekig, amíg el nem érik az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ha elérik egyáltalán.
A szakszervezetek régóta tiltakoznak az idő előtti nyugdíjazás teljes befagyasztása ellen, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elsőként dolgozta ki azt a javaslatot, amely megoldás lehet a veszélyeztetett emberek számára. A kormány azonban eddig ügyet sem vetett az érdekvédők javaslatára, ezért az MSZSZ, a tagszervezetei kezdeményezésére országos aláírásgyűjtési akciót indít – jelentette be Székely Tamás, a mintegy 250 ezer tagot képviselő konföderáció alelnöke. A szervezet több százezer aláírásra számít, s arra, hogy ez a megmozdulás és összefogás megállíthatja, jobb belátásra kényszerítheti a döntéshozókat – érvel az alelnök. Mától egy hónapon át aktivisták százai közterületeken, a szakszervezeti megbízottak pedig a munkahelyeken várják a tiltakozók névjegyeit. Az MSZSZ elvárja, hogy a megmozduláshoz minden szakszervezeti konföderáció csatlakozzon anélkül, hogy bármelyikük is kisajátítaná magának az ügyet. Meg kell akadályozni a tragédiát, ez közös érdek, amelyért minden hazai érdekvédelemnek együtt kell kiállnia – szögezi le Székely.
Az akció október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján is folytatódik. Az MSZSZ erre a napra látványos demonstrációt szervez a József nádor térre, a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, ahol a köztisztviselők bérének a befagyasztása ellen tiltakoznak. Itt is gyűjtik majd az aláírásokat, amelyekkel a korkedvezményes nyugdíj megtartása indított mellet.