Dolgoznak, mégis szegények

szegénységA dolgozói szegénység megszüntetését követeli a mintegy 250 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség. Ennek érdekében kidolgozta és tárgyalási alapnak ajánlja a “Program a dolgozói szegénység ellen!” című szakmai háttéranyagot.

Középtávú bérfelzárkóztatási programot ajánl a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) annak érdekében, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére a teljes munkaidőben dolgozók minimális nettó keresete érje el az akkori hivatalos létminimumot – ismertette a „Program a dolgozói szegénység ellen!” című szakmai ajánlás részleteit Pataky Péter. A MaSzSz elnöke elmondta, nem elég csak emelni a béreket, hanem többek között át kell tekinteni a munkabérek kifizetésére rakódó közterheket, meg kell fontolni annak a mérséklését és átrendezését, ezért a programot komplex módon kívánják megvitatni a munkavállalói, munkaadói és a kormányzati oldal képviselőivel.

A szervezet számításai szerint jelenleg a folyamatos munkaidőben foglalkoztatott minimálbéresek nettó jövedelme 30 százalékkal, a szakképzettek esetében a bérminimum 20 százalékkal marad el a létminimumtól.

Pataky Péter úgy látja, hogy az ország számára nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi konszolidáció is fontos, a gazdasági növekedéshez, a versenyképességhez szükséges a kiszámíthatóság, ezt is segítené javaslatuk.

Az MaSzSz elnöke elmondta, háttéranyagukat eljuttatják az érintett szereplőknek, egyebek között meg szeretnék vitatni a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT), illetve a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán is.

A háttérbeszélgetésen Székely Tamás, a MaSzSz alelnöke, az NGTT soros elnöke kiemelte, szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy egyre több a dolgozó szegények száma, és úgy véli, az idei évre vonatkozó 3,5 százalékos bérajánlás sem teljesül.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+