Lagermax: sztrájkolókat bocsátottak el

lagermaxSztrájkoló gépkocsivezetőket bocsátottak el a Lagermax Autótranszport Kft. –től, ahol a béremelés elmaradása miatt július 7-én két órára leállt a munka – közölte a demonstrációt meghirdető szakszervezet elnöke.

Mint arról a Dolgozók Lapja beszámolt, a bértárgyalások kikényszerítése érdekében kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak július 7-én (hétfőn) a Lagermax Autótranszport Kft. gépkocsivezetői. A leállás egyelőre nem hozott eredményt, a cégvezetés a társaság piaci helyzetének tartós romlására, illetve az autószállító kamionok számának csökkentésére hivatkozva elutasítja a dolgozók béremelési követelését.  A szakszervezet szerint ez csak kifogás. A Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) közleményben állítja, a cégtől hét olyan munkavállalót bocsátottak el, aki részt vett a figyelmeztető sztrájkban.

Járási Tamás, a szakszervezet elnöke az MTI-nek korábban elmondta, hogy azért sztrájkoltak hétfőn a sofőrök, mert az érdekképviselet számos kezdeményezése ellenére, több mint fél éve nem jött létre a március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új megállapodás, a cég vezetésével folytatott többszöri konzultáció sem vezetett eredményre. Mint mondta, a 110 sofőr körülbelül 90 százaléka csatlakozott az akcióhoz, mintegy harmaduk a budaörsi telephely ebédlőjében pihent 8-tól 10 óráig, míg az úton lévők, szerte Európában, valamelyik parkolóban álltak le két órára.

A főként új gépkocsi-logisztikával, szállítással foglalkozó Lagermax menedzsmentje ugyanakkor azt közölte kedden a sztrájkra reagálva: 93 gépkocsivezető közül csak 15-en nem vették fel a munkát, a cég étkezőjében tartózkodtak. Hozzátették: túlzottnak tartják és elutasítják a budaörsi telephely sofőrjeinek bérkövetelését, mellyel “nyomást kívántak gyakorolni a cégvezetésre”. A vezetőség szerint a realitásoktól teljesen “elrugaszkodott” követelés közel 70 százalékos bérköltség növekedéssel terhelné a vállalatot, ami nem engedhető meg, már csak a 300 alkalmazott megélhetésének biztosítása miatt sem – közölték egyebek mellett.

Járási Tamás csütörtökön a leépítésről szólva úgy fogalmazott: ez a lépés “a kollektíva megfélemlítésére irányul, és nem más, mint a július 7-ei sztrájk munkáltatói retorziója”.

Hozzátette: a szakszervezet díjmentes jogi képviseletet biztosít az érintett dolgozóknak, bírósághoz fordul, egyúttal aláírásgyűjtést szervez a felmondások azonnali visszavonása érdekében.

Az MCDSz továbbra is nyitott az érdemi bértárgyalások megkezdésére, ugyanakkor ragaszkodik az előzetesen jelzett bruttó 10 százalékos béremeléshez. Minden ellenkező híresztelés ellenére a szakszervezetnek nem célja a munkáltató működésének ellehetetlenítése, mert csak tagjai munkahelyét veszélyeztetné – hangsúlyozta közleményében az elnök, aki jelezte: illetékes testületeik a szerdai események tükrében megkezdték az egyeztetést egy határozatlan idejű sztrájkról.

Az elbocsátásokkal, illetve a szakszervezeti tiltakozással összefüggő álláspontjáról későbbre ígért tájékoztatást a Lagermax menedzsmentje.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+