SzKT: figyelmeztető sztrájkra készül a szakszervezet

Ultimátumot adott a Szegedi Közlekedési Kft. vezetésének a cégnél működő Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ): figyelmeztető sztrájkot tartanak, ha nem lesz béremelés.

Ha záros határidőn belül nem egyeztet a béremelésről a cégvezetés a szakszervezetekkel, akkor a BTDSZ minden jogi eszközt felhasznál a tárgyalás kikényszerítésére. Akár kétórás figyelmeztető sztrájkba is kezdhetnek, hiszen a sztrájkbizottság korábban megalakult, ilyenkor tárgyalási kötelezettséget ír elő a törvény – írta a delmagyar.hu. Volt ugyan egy egyeztetési kísérlet, amelyen az SZKT két munkatársa megjelent, de megállapodás aláírására nem volt felhatalmazásuk, így az egyezkedés sikertelenül zárult.

A BTDSZ kalkulációja szerint a béremelés idén 40 millióba, a tavalyi szabadságok kiadásának költsége 10 millióba kerülne. Az önkormányzati képviselőnek eljuttatják összefoglalójukat, amelyben leírják, hol látnak pazarlást és tartalékot a cégben. Szabó István szakszervezeti elnök lapunknak elmondta: a cégnek nem az önkormányzat felé kellene állandóan tartani a markát, és póttámogatástól tenni függővé a béremelést. Ehelyett racionális gazdálkodással kell megteremteni a béremelés fedezetét. Információi szerint ez a cégnél rendelkezésre áll, csak tudni kell gazdálkodni az adófizetők pénzével. Hozzátette: a béremelés elmaradása azt jelentené, hogy az SZKT jelenlegi vezetése nem képes megfelelően gazdálkodni. Álláspontja szerint ha a képviselők mégis megszavazzák a júniusi közgyűlésen az ügyvezető újraválasztását, akkor az SZKT elsorvasztását hagyják jóvá. Feltételezi, az ügyvezető a bértárgyalás halogatásával a saját mandátumának meghosszabbítását akarja elérni.

A delmagyar.hu-nak Tóth István Tibor ügyvezető elmondta, hogy béremelésre nincs forrás, nincs miről beszélni, 330 milliós veszteséget tartalmazó üzleti terve van a cégnek. Tóth szerint a szakszervezet politikai megnyilvánulásra használja fel a helyzetet.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+