A nők két hónapot ingyen dolgoznak

Az optimista magyar statisztikák ellenére hazánkban tovább nőtt a bérszakadék a férfiak és a nők között. Utóbbiak Európában 59 napot ingyen dolgoznak, és csak ezt követően éri el a fizetésük a férfiakét.

Európában egyedülálló mértékben emelkedett hazánkban az elmúlt időszakban a nők foglalkoztatása – állítja a KSH adataira hivatkozva Szalai Piroska. A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón elmondta: 2013-ban 1,797 millió nő dolgozott, idén januárban már 1,83 millió, az inaktív nők száma pedig 1,4 millióra csökkent 2013-ra, ami 2009-hez képest 150 ezerrel kevesebbet jelent. A női foglalkoztatási ráta így összességében 52,8 százalék. Szalai Piroska szerint mindez a munkahelyvédelmi akcióprogram eredménye, de a gyed extra még további 20 ezerrel növelheti a nők foglalkoztatását.

Ezzel szemben az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint az Unióban 2012-ben átlagosan 16,4 százalék volt a különbség a nők és a férfiak órabére között – utóbbiak javára. Vagyis mondhatnánk: Európában a nők 59 napot ingyen dolgoznak, és csak ezután éri el fizetésük a férfiak keresetét. Hazánkban ennél is rosszabb a helyzet: Magyarországon a 2008-as 17,5 százalékról 2012-re 20,1 százalékra nőtt a bérszakadék.

Ez Portugália után a második legnagyobb bérkülönbség-növekedés a tagállamok között, a bérszakadék mértékét illetően pedig – növekvő sorrendben – a 23. helyet jelenti.

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+