Fenyegetőzés után megállapodás

Béremelési megállapodáshoz vezetett a vasutas szakszervezetek márciusra tervezett demonstrációs fenyegetőzése. Eszerint július 1-jétől 2,4 százalékkal magasabb bért kap a vállalatcsoport 11 cégének 35 ezer dolgozója, és napokon belül bruttó 36 ezer forint is a számlájukra kerül. Az egyezséget a társaságnál működő három szakszervezet nem írta alá, szerintük még volt lehetőség a 3,5 százalékos országos bérajánlásnak megfelelő béremelés kiharcolására.

Hétfőn demonstráció szervezésével riogatták a MÁV vezetését a társaságnál működő reprezentatív szakszervezetek, kedden viszont már létre is jött a 2014. évre vonatkozó bérmegállapodás a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) és a MÁV Zrt. között. Eszerint a vállalatcsoport 11 cégének mintegy 35 ezer dolgozójának július 1-jétől 2,4 százalékkal emelkedik az alapbére. Ezen túlmenően a vasutasok  még ebben a hónapban bruttó 36 ezer forint egyszeri kifizetésben is részesülnek.  A béremelés a bruttó 350 ezer forintnál magasabb személyi alapbérrel rendelkező dolgozókat nem érinti, a bruttó 36 ezer forintos egyszeri kifizetés a vezetői kört nem érinti.   A vasutasok emellett a munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítésre is jogosultak, ennek mértéke július elsejétől az alapbér további 1 százaléka, ami a jelenlegi, 2014. június 30-ig érvényes bérmegállapodásban szereplő 0,5 százalékkal együtt így összesen 1,5 százalék.
Akik alapkeresete a havi 350.000 Ft felett van, azok kizárólag a nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítésben részesülnek – feltéve, hogy valamelyik nyugdíjpénztár tagjai. Az egyezségben  a MÁV Zrt. vállalta, hogy a MÁV-Start Zrt., a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., a MÁV Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Ingatlankezelő Kft., a MÁV FKG Kft., a Záhony-Port Zrt., a MÁV KFV Kft., a MÁV KERT Kft., a MÁV Vasútőr Kft. és a MÁV Vagon Kft. tulajdonosaként a felsorolt vállalatok munkavállalói számára is végrehajtja a bérfejlesztést.

Amint azt a megállapodásról kiadott közlemény is hangsúlyozza: a társaság munkáltatóként elsődleges céljának tartja a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás biztonságának garantálását, egyúttal a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének lehetőség szerinti javítását, amiben a legnagyobb munkavállalói érdekképviseletek is partnerek.

Hárman nem írták alá

A bérmegállapodással azonban nem minden vasutas szakszervezet ért egyet. A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ), a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) és a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége (VFSZSZ) ezért nem is írta alá a MÁV Zrt. és leányvállalataira vonatkozó bérmegállapodást, mert annak végrehajtásával megítélésük szerint folytatódna a vasutasbérek évek óta tartó leértékelődése. Buzásné Putz Erzsébet, az MTSZSZ vezetője szerint korai volt az egyezség, mert még lett volna idő arra, hogy az országos bérajánlásnak megfelelő, 3,5 százalékos béremelést is kiharcolják.

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+