MSZSZ: Kihalt a szolidaritás

Kihalt a szolidaritás a magyarokból, még szakszervezeti körökben is az összetartás és együttérzés a gyenge pont– véli néhány érdekvédelmi vezető. A Magyar Szakszervezeti Szövetség hamarosan összeírja azokat a szempontokat, amelyek teljesítését elvárják a majdani parlamenti pártoktól – hangzott el egy háttérbeszélgetésen.  

Meg kell erősíteni a magyar társadalmon belüli és az egyes szakszervezeti ágazatok közötti szolidaritást, és meg kell fogalmazni, hogy munkavállalói szempontból milyen Magyarországon szeretnének élni az emberek 2014-től – vélik a tavaly decemberben megalakult Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) vezetői azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen a mintegy negyedmillió tagot tömörítő szervezet munkájáról és az aktuális kérdésekről tájékoztatták az újságírókat.

Pataky Péter, a több mint 60 tagszervezettel rendelkező Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, hogy a szövetség bejegyzése folyamatban van, a három alapító szervezet – a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) – továbbra is működik, de folyamatosan egyre több feladatot vesz át az MSZSZ. Így például a nemzetközi eseményeket, képviseletet közösen készítik elő.

Székely Tamás, az MSZSZ versenyszféráért felelős alelnöke elmondta: már megalakult a mezőgazdasági, a vendéglátási és a közlekedési szakmai ágazati tagozat, és a jövő héten alakul meg az ipari szakmai ágazat, amely több mint 60 ezer tagot tömörít majd. Kiemelte, az MSZSZ már több közös akciót kezdeményezett, például az Egyesült Vegyi Művek (EVM) ügyében közös levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek, de mivel erre még nem kaptak választ, további akciókra lehet szükség.

A munka törvénykönyvében előírt konzultációs folyamat megsértése miatt január végén bírósághoz fordult a Székely Tamás vezette Vegyipari Dolgozók Szakszervezete a rákoskeresztúri EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt.-nél történtek miatt. A cég elkezdte leszerelni a gyár gépeit, anélkül, hogy erről az ott dolgozó mintegy 100 munkavállalót értesítették volna.

Székely Tamás a legfrissebb fejleményekről elmondta: hatósági foglalás van érvényben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lelakatolta annak az üzemcsarnoknak a bejáratait, ahol a gépek vannak. Kiemelte ugyanakkor, hogy az ott dolgozó mintegy 100 ember sem januárra, és várhatóan februárra sem kapja meg a bérét, sokan közülük mostanra napi megélhetési gondokkal küzdenek, más állásba való elhelyezkedésüket pedig nehezíti, hogy 55 év felettiek, és nem rendelkeznek képzettséggel.

Varga László, az MSZSZ közszféráért felelős alelnöke szerint az elemi szolidaritás hiányzik minden területről. Hozzátette, céljának tartja, hogy ez ismét kialakuljon a közszférában. A munkavállalók közötti szolidaritás szükségessé teszi, hogy a nagy társadalmi alrendszerek munkavállalói ismerjék a többi területet, és adott esetben szolidárisak legyenek egymással – hangsúlyozta.

Székely Tamás elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a VDSZ működési területén tavaly az előző évhez képest 9 százalékkal csökkent a teljes munkaidős foglalkoztatotti létszám, de egyes ágazatokban – például a gyógyszeriparban – ennél is nagyobb a visszaesés. Az alelnök szólt arról is, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, illetve nemzetközi fórumokhoz fognak fordulni amiatt, mert a Hankook Tire Magyarország Kft. Rácalmáson több szakszervezeti tisztségviselőt megfigyelt: pontosan vezették, mikor hol mozogtak, kivel beszéltek a gyár területén belül.

Az MSZSZ politikai szereplő, de a pártpolitikától távol szeretné tartani magát – szögezte le Pataky Péter. Az elnök azonban hozzátette: megfogalmaznak egy olyan „elvárás-gyűjteményt”, amelyben leírják, munkavállalói szempontból milyen Magyarországot szeretnének a következő kormányzati ciklusban.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+