JóKépzés.hu néven felnőtt oktatási információs rendszert indított a Munkástanácsok. A weblapon jó színvonalú, iskolán kívüli képzőhelyeket szerepeltetnek, egyebek között OKJ-s és nyelvi képzéseket ajánlanak.
Felnőttképzési információs rendszert indított a Munkástanácsok, amelynek népszerűsítéséről együttműködési megállapodást kötött a szakszervezeti szövetség Budapest Főváros Kormányhivatalával. Az egyezséget Palkovics Imre és Pesti Imre kormánymegbízott írta alá szerdán. Az erről szóló közös sajtótájékoztatójukon Palkovics Imre elmondta: a szakszervezet fontosnak tartja, hogy az európai szinten meghirdetett élethosszig tartó tanulás folyamatában segítsék a munkát keresőket és a munkavállalókat. A JóKépzés.hu weblapon a jó színvonalú, iskolán kívüli felnőtt képzőhelyeket szerepeltetik, s feltüntetik a felnőttképzéshez kapcsolódó támogatásokat is. A képzési kínálathoz online is lehet csatlakozni. Az elnök arról is tájékoztatott, hogy az egész ország területére szeretnék kiterjeszteni az együttműködést a kormányhivatalokkal a JóKépzés.hu témában.
Pesti Imre mindezt megerősítve úgy nyilatkozott: azzal a szándékkal írták alá az együttműködést, hogy a munkában lévők megtarthassák állásukat, illetve a munkát keresők minél több információhoz jussanak az elhelyezkedésüket segítő képzési lehetőségekről. A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy jelentős a kormányhivatal szerepe a továbbképzésben, illetve a munkát keresők irányításában. Budapest Főváros Kormányhivatal Munkaügyi Központja segítségével mintegy 240 ezren vettek részt felnőtt továbbképzésben, hogy megtartsák munkahelyüket, illetve munkát találjanak. Kitért arra is, hogy Magyarországon a foglalkoztatottság jelentősen javult, aránya elérte az 59,7 százalékot, közelíti az unió 64,5 százalékos átlagát, a foglalkoztatottak száma tartósan 4 millió feletti. Elmondása szerint a fővárosban is bővült a foglalkoztattak száma, 2010-ben 731 ezren, 2013 végén pedig 764 ezren dolgoztak Budapesten. A bővülést a gazdasági növekedés eredményezte, és nem a közfoglalkoztatottak száma, ami Budapesten ötezer – jelentette ki.

