ReSzaSz – hathatós érdekvédelem az egészségügyben
jan16

ReSzaSz – hathatós érdekvédelem az egészségügyben

Megalakult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), az új szerveződés hathatós érdekvédelmet szeretne a jövőben folytatni.  A szakszervezet pénteki budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján Dénes Tamás elnök elmondta, azért döntöttek a ReSzaSz megalakítása mellett, mert nem találtak olyan szervezetet, amely szerintük megfelelő válaszokat adott volna az egészségügyben meglévő problémákra.Ezek közül elsősorban a...

Read More
Százmilliókat kell kifizetni az egri kórházban dolgozóknak
jan13

Százmilliókat kell kifizetni az egri kórházban dolgozóknak

Akár több százmillió forintot is nyert ma az egészségügyben dolgozóknak a szakszervezet, a Kúria ugyanis úgy döntött: csaknem három évre visszamenőleg ki kell fizetni a visszatartott cafeteriát az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak. Ez 1500 embert érinthet, ami évente összesen csaknem 162 millió forint.  A kórház ugyanis a 2013-as államosítás óta nem ad az alkalmazottainak béren kívüli juttatást holott, a 2010-ben megkötött...

Read More
Pert nyert a szakszervezet, az államnak fizetnie kell – 200 millió kórházi dolgozóknak
jan09

Pert nyert a szakszervezet, az államnak fizetnie kell – 200 millió kórházi dolgozóknak

Összesen csaknem 200 millió forintnyi cafeteriát nyert első fokon a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház dolgozóinak, akik az intézmény államosítása óta, vagyis csaknem két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást – közölte a felperes, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. Az ASZSZ elnöke szerint az egriek sikere példaértékű lehet más, hasonló helyzetben lévő egészségügyi alkalmazottak számára. Évente egyhavi bérnek...

Read More
Hogyan tovább magyar egészségügy?
nov18

Hogyan tovább magyar egészségügy?

Hogyan tovább magyar egészségügy? címmel országos fórumsorozatot indít útjára közösen a négy érdekképviseletet összefogó Őszintén az egészségügyről elnevezésű akciószövetség és a Magyar Orvosi Kamara. A Hogyan tovább magyar egészségügy? felcímmel meghirdetett fórumok célja, hogy a szervezők megismerjék az egészségügyben dolgozók véleményét, javaslatait az ellátórendszerben tervezett változtatásokkal kapcsolatban, hogy minél...

Read More
Béremelés helyett fogászati szűrés
márc31

Béremelés helyett fogászati szűrés

Ingyenes fogászati szűrést kapnak a szociális és egészségügyi ágazatban dolgozók, hogy ezzel javítsák az egészségi állapotukat. Elképzelhető azonban, hogy a legalacsonyabb nettó keresettel rendelkező dolgozóknak, akik évek óta béremelésért küzdenek, pillanatnyilag nem a foguk állapota a legnagyobb probléma. Egyetértés van abban a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, az...

Read More
Google+