Marad a sztrájkkészültség

Sztrájkra készülnek a szociális dolgozók

Sztrájkra készülnek a szociális dolgozók

Nem fogadja el a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság a béremelés helyett ajánlott pótlékrendszert, mert ez nem megoldás a hat éve változatlan fizetések rendezésére – írták közleményükben. Megerősítették: sztrájkra készülnek.

Sztrájkra készülnek a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók, mintegy 92 ezer ember, mert megelégelték, hogy hat éve nem emelték a bérüket. Mint ahogy a Dolgozók Lapja a napokban beszámolt róla, Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter bejelentette, bérpótlékot kapnak, ám ezzel elégedetlen a Szociális Sztrájkbizottság tagjai, mert úgy vélik, ez nem megnyugtató megoldás, ráadásul jóval kevesebb plusz pénzt jelent, mint a 20 százalékos béremelés, amelyért harcolnak.

A kormány képviselője, Fülöp Attila helyettes-államtitkár és a bizottság újra egyeztettek, ám nem jutottak előbbre, legalábbis, a béremelés ügyében nem. Annyi változás mégis történt, hogy a bizottság átadta az ágazatnak a sztrájk idejére tervezett elégséges szolgáltatásra vonatkozó ajánlatát.  Igaz, megbeszélésen a helyettes-államtitkár részletesen ismertette a 2014. január 1-jétől bevezetni kívánt ágazati pótlékrendszert, illetve ígéretet tett arra is, hogy januárban megkezdi működését egy munkacsoport, mely kidolgozza a szociális ágazati életpályát.

A sztrájkbizottság vezetői hangsúlyozták, a pótlékrendszer bevezetésével nem tekinti megoldottnak az ágazatban dolgozók helyzetét, ezért további biztosítékokat kértek a Kormányzat részéről az ágazati bérek rendezésére, különös tekintettel arra, hogy a sztrájkbizottság követelése az egészségügyi szakdolgozói bértábla szociális ágazatra történő kiterjesztése.  A bizottság a kormányzat figyelmébe ajánlotta Székely László ombudsman ez ügyben hozott jelenését: „… felhívom az emberi erőforrások miniszterének figyelmét, hogy a szociális ellátórendszer hatékony működését elősegítve, és tekintettel az ellátandó feladatok komplexitására, a jelentésemben ismertetett szempontok alapján fontolja meg az egészségügyben megvalósuló bérfejlesztés szociális ágazatra történő kiterjesztését.”

A sztrájkbizottság felhívta a figyelmet arra is, hogy a területről olyan jelzések érkeztek, miszerint a meglévő, munkáltatói döntésen alapuló és egyéb helyben nyújtott pótlékokat sok helyen vissza fogják vonni a munkáltatók. A meglévő pótlékok elvétele megengedhetetlen, ezért a sztrájkbizottság megelőző intézkedést vár a kormánytól.

A bizottság a Szociális Ágazati Érdekegyeztetés újraindítását és a munkaközi szünet munkaidőbe történő beszámítását is követeli Ezzel kapcsolatban a kormány képviselője vállalta, hogy írásban megküldi a javaslatát.

A tárgyalások januárban folytatódnak.

Az új konföderáció is szolidáris

Több szakszervezethez hasonlóan az új szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség is szolidáris a méltó bérekért harcoló, sztrájkra készülő szociális dolgozókkal.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy immár hatodik éve változatlan, a közalkalmazotti illetménytábla és a köztisztviselői illetményalap – írta közleményében a mintegy negyedmillió tagot képviselő konföderáció. Az ágazatban dolgozó munkavállalók mintegy 25 százalékos reálkereset-veszteséget szenvedtek, szenvednek el.

Felháborító, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban évek óta nincs érdemi, általános keresetnövekedést eredményező tárgyalás a bérekről, még a minimálbérről és a bérminimumról sem, miközben ma már a közszféra munkavállalóinak csaknem egyharmadát érinti.

A konföderáció felszólítja a kormányt, hogy a sztrájkbizottságokkal folytatott tárgyalásaik során mindent tegyenek meg a közszféra munkabékéjének megőrzéséért, a közösség érdekében nélkülözhetetlen tevékenységet folytató munkavállalók megbecsüléséért – olvasható a közleményben.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+