Béremelés helyett csak pótlék

A sztrájkkészültség egyelőre marad

A sztrájkkészültség egyelőre marad

Fizetésemelés helyett bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A szféra képviselői sztrájkkészültségben követeltek legalább 20 százalékos béremelést. 

A sztrájkbizottság ülése helyett Sopronban jelentette be szombaton Balog Zoltán miniszter, hogy bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A szakszervezetek 20 százalékos emelést akartak, a mostani bejelentés ennél kevesebbről szól. Emlékezetes, hogy november 21-én sztrájkbizottságot alakított a szociális területen működő hat szakszervezet. Az Autonóm Területi Szakszervezet, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet, a Szociális Dolgozók Munkástanácsa, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete, valamint a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete azért fogott össze, hogy átlagosan legalább 20 százalékkal emeljék a szociális, idős- és fogyatékos otthonokban, a bölcsődékben, házi segítségnyújtásban dolgozó mintegy 145 ezer ember fizetését. A sztrájktörvény rendelkezése alapján a tárgyalások ugyan megkezdődtek a kormány és a sztrájkbizottság képviselői között, az egyeztetésen azonban csak abban állapodtak meg, hogy szakértői szinten elindulnak a tárgyalások a bérhelyzet rendezése érdekében.

Fenntartják a követelést

Amint azt Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a dolgozoklapja.hu-nak elmondta, fenntartják követeléseiket, azt, hogy terjesszék ki az egészségügyi bértáblát a szociális ágazatban dolgozókra is, a munkaközi szünet számítson be a munkaidőbe, és érdemi munkát végezzen az ágazati érdekegyeztető fórum. A sztrájkbizottság kidolgozta a sztrájk esetén szükséges elégséges szolgáltatás feltételeit, ami azt jelenti, hogy a dolgozók az életmentés érdekében biztosítják a minimális ellátást a szociális ellátó helyeken.

Nem sztrájkolni akarnak

Szűcs Viktória, a sztrájkbizottság ügyvivője úgy nyilatkozott: nem a sztrájk, hanem a megegyezés az elsődleges céljuk. Az, hogy annak a 145 ezer embernek, aki jelenleg a létminimumnál is kevesebb, 74.278 forintos havi nettó fizetésből kénytelen élni, 2008 után végre emeljék fel a bérét. Az, ha a szociális területen dolgozókra is kiterjesztenék az egészségügyi illetmény- és bértáblát, átlagosan 20 százalékos béremelést jelentene, amelynek nagyjából 30 milliárd forint a forrásigénye, a munkáltatói járulékokkal együtt. Balogh Zoltán miniszter bejelentése értelmében az érintettek bére havi 6-17 ezer forinttal emelkedik márciustól visszamenőleg (az emelés mértéke 5-11 százalék). A kormány 9,2 milliárdot különített el erre. Az emberierőforrás-miniszter azt mondta, életpályamodellt is kidolgoznak, ennek első lépése a béremelés, amely csaknem 73 ezer szakdolgozót és nagyjából 20 ezer technikai munkatárat érint. Az életpályarendszer kialakítására munkacsoport jön létre. Minderre Szűcs Viktória úgy reagált: sztrájkbizottságuk december eleje óta tárgyal az ágazat helyzetéről, de a kormány képviselői nem utaltak a béremelésre. A részleteket azért sem ismeri, így azt sem, hogy nettó vagy bruttó emelésről beszélt-e a miniszter. A sztrájkbizottság ügyvivője kifogásolja azt is, hogy a hírek szerint pótlékot emelnének, nem alapbért. Arról pedig, hogy a javaslatot elfogadja-e a sztrájkbizottság, egyedül nem dönthet. Kiss László ehhez annyit tett hozzá, hogy a tárgyaláson Fülöp Attila helyettes államtitkár utalt arra, hogy lesz egy javaslatuk, csak a részleteket nem közölte. A tervezett emelés szerinte első lépésként szóba kerülhet, de ez nem teljesíti a követeléseiket.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+