Ünnepelt a Liga Szakszervezetek

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke (fotó: MTI)

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte pénteken a Liga Szakszervezetek a Magyar Állami Operaházban. A jubileumi ünnepségen felszólaltak a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői is, közöttük az egy hete alakult Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Pataky Péter. 

Aktív részese volt a rendszerváltásnak és az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak az 1988-ban alakult Liga, amelynek a 25 év alatt megtett úton kell továbbhaladnia, és el kell érni, hogy több tízezer új belépő erősítse meg a szakszervezeti mozgalmat – mondta ünnepi beszédében Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a konföderáció megalakulásának negyedszázados jubileumán tartott ünnepi rendezvényen az Operaházban. Felidézte, hogy a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet, a Humanitás, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alapította meg – felismerve az országos szintű képviselet szükségességét – 1988 decemberében a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját. Ez egy rendkívül fontos esemény volt a társadalom demokratizálódása és a munka világa, illetve a gazdaság demokratizálódása irányába, az újonnan megalakult konföderációba tömörült szakszervezetek elkötelezett hívei voltak a rendszerváltásnak – hangsúlyozta Gaskó István. Felidézte, hogy az első erőpróba a Liga számára az 1989-ben előtérbe kerülő sztrájktörvény előkészítése volt, majd 1990 őszén a taxis blokádban kicsúcsosodó konfliktus megoldásában is részt vett a szervezet. Az elnök utalt arra is, hogy a konföderáció történetének kiemelkedő eseménye volt a 2007-es “TB mentő” akciósorozat is, amikor az egészségbiztosítás magánosítása ellen lépett fel, de tiltakozott például 2006-ban a kormány konvergencia intézkedései között szereplő megszorítások ellen, és 2011-ben az új munka törvénykönyve “jogokat és jövedelmeket csorbító passzusainak” törvénybe iktatása ellen is. Szerinte már csak kevesen vitatják, hogy a Liga közel száz tagszervezetével a munka világa egyik leghatékonyabb, integrációs képességgel rendelkező érdekképviseleti szervezete, amelynek tagszervezetei a gazdaság szinte valamennyi ágazatában jelen vannak, sok helyen a teljes ágazatot lefedik.

Pataky: Nem egymás ellenségei

Meghívást kapott a jubileumi rendezvényre az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma egyesülésével megalakult Magyar Szakszervezeti Szövetség is, amelynek elnöke Pataky Péter arról beszélt, hogy az átalakuló magyar szakszervezeti mozgalom meg fogja tartani a pluralitást, de a túlzottan szétdarabolt szerkezet helyett hatékonyabb szervezetrendszer jön majd létre. „Ehhez nem egymás ellenségeinek kell lenni, hanem mindannyian a változás motorjának” – fogalmazott, s hozzátette: nem egymástól kell tagokat elvenni, hanem egymást erősítve kell elérni, hogy minél többen bízzanak újra a szakszervezetekben, s hogy egy pályakezdő számára természetes legyen belépni a szakszervezetbe.

A munkáltatók képviseletében Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke azt mondta: az érdekképviseletek közös célkitűzésének kell lennie, hogy a fizikai munka becsülete helyreálljon, mert sok helyen átrendeződött a munka szerkezete, és a társadalom nem azokat becsülte meg, akik a termelő munkát végezték. Kifejtette: egy demokráciában mindig szükség van érdekképviseletre, mert fel kell hívni a figyelmet a rossz döntésekre, amit a LIGA következetesen meg is tett.
Az ügyvezető elnök szerint a munkaadóknak is érdeke, hogy növeljék a szakszervezeti tagok számát, és hogy a kkv-knál is induljon meg a tagszervezés. Demján Sándor úgy vélte, mindenkinek ismernie kell a jogait, a vállalkozóknak be kell tartaniuk a törvényeket, a versenyszférában pedig olyan feltételeket kell teremteni, hogy a vállalkozások jövedelmezően tudjanak működni.

Tarlós is felszólalt

Nem szokványos, hogy a főváros polgármestere meghívást kapjon egy szakszervezeti rendezvényen. Ezúttal azonban kivétel történt, Tarlós István, Budapest első embere nemcsak részt vehetett, de szót is kapott a Liga jubileumi rendezvényén. A főpolgármester kiemelte: a 80 tagszervezetből álló Liga sikeresen dolgozik a szakszervezetek megítélésének javításán, a munkavállalók jövedelmi helyzetének jobbításán, a törvények finomításán, és ma már önálló közéleti szereplő, amely sokat tesz a versenyképesség növeléséért. Szerinte sok közös feladat van az érdekvédelemben, a hátrányos megkülönböztetések visszaszorításában, valamint a foglalkoztatás növelésében egyaránt, és fontos a munkavédelem, a munkavégzés körülményeinek javítása is. Kitért arra, hogy Budapesten a foglalkoztatottakhoz mérten is kiemelkedően magas a közszolgálatot, rendészeti, vagy más hasonló feladatokat ellátó munkavállalók aránya, és a főváros önkormányzata az elmúlt évek során is nagy megbecsüléssel tekintett rájuk, hiszen nekik is köszönhető a biztonságosabb és élhetőbb város megteremtése. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat kiszámítható partnere marad az érdekképviseleteknek.

Gratulációk külföldről

A Liga jubileumi rendezvényét 18 országból 23 szervezet tisztelte meg jelenlétével, további 23 szervezet pedig levélben köszöntötte a magyarországi munkavállalókat. Sharan Burrow, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) főtitkára üzenetben gratulált az évfordulóhoz, hangsúlyozva, hogy a Liga aktív részese volt a rendszerváltás folyamatának és Magyarország uniós csatlakozásának is. Józef  Niemiec, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkár-helyettese is kiemelte, hogy a Liga fontos szerepet töltött be Magyarország átalakulásában, és a szakszervezeteknek a válság időszakában is fontos szerepük van.

Varga: Az érdekvédelemmel együtt kell működni

A kormány és az érdekképviseletek megfelelő együttműködésének köszönhetően a strukturális átalakítások nem jártak nagy társadalmi megrázkódtatással – mondta az ünnepségen felszólaló Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hangsúlyozta: a Liga története egybeesik a rendszerváltozás hosszú éveivel, és annak a történelmi útnak, amelyet Magyarország azóta bejárt, végig részese volt a szakszervezeti szövetség, ahogyan részese azóta is. Varga emlékeztetett: már a Liga megalakulása is megújulást hozott a munkavállalók érdekeinek képviseletében és a kezdeti alapelveitől a szakszervezeti szövetség nem tért el később sem: határozottan lépett fel, amikor az elhibázott privatizációt, vagy az igazságtalan megszorító intézkedéseket bírálta.

A miniszter kiemelte: az utóbbi időszakban a világgazdasági változások Magyarországot is új kihívások és feladatok elé állították. A magyar gazdaság, és mindazok, akik munkájukkal, tudásukkal hozzájárultak az eredmények eléréséhez, sikeres évet tudhatnak maguk mögött. “Mára egyértelműen elmondható, hogy közös erőfeszítésink sikerre vezettek, a stagnálást növekedés váltotta fel, ezért minden okunk megvan arra, hogy bizakodással tekintsünk a jövő felé” – vélekedett a miniszter.

A meglepő fordulatok éve

Az idei fordulatos és sok szempontból trendfordító év volt Magyarország életében, az első negyedév még a gazdasági visszaesés időszaka volt, de a második negyedévtől már lehetett látni, hogy a magyar gazdaság kezd túllépni a recesszión, a negyedik negyedéves adatok pedig már azt bizonyítják, hogy a magyar gazdaság növekedési pályára állt – fejtette ki Varga Mihály. Elmondta, az elmúlt évek stabilizációs és konszolidációs lépései nem voltak hiábavalóak. Megérte megtörni az adósság növekedő trendjét, megérte leszorítani és 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. Hozzáfűzte, hogy 2014-re a kormány és az Európai Bizottság is dinamikus gazdasági növekedéssel számol Magyarországon.

Egyre többen dolgoznak?

A munka világában elért eredményekről szólva Varga Mihály kiemelte: 1992 óta nem mértek olyan magas foglalkoztatottságot Magyarországon, mint jelenleg; immár csaknem 4 millió ember dolgozik, 235 ezerrel többen, mint a kormányváltáskor, ebből mintegy 100 ezren a versenyszférában tudtak elhelyezkedni. A munkanélküliségi ráta az európai uniós átlag, 10 százalék alá csökkent; az utóbbi negyedévben 9,8 százalék volt.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy 2010 óta 7 százalékkal emelkedtek a reálbérek az alacsony inflációnak és a családi adókedvezményeknek köszönhetően is. Az előző kormányok mulasztásait pótolva a kabinet visszaadta az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok megbecsülését, a Munkahelyvédelmi akcióterv segítségével pedig több mint 740 ezer munkavállaló állásának megőrzéséhez járultak hozzá.

Varga védi az új Mt.-t

Varga Mihály szerint a számos kritika ellenére az új munka törvénykönyve a munkavállalók érdekeit szolgálja, biztonságukat megtartva teszi rugalmassá a foglalkoztatási feltételeket. Kitért arra is, hogy sikeresen zajlottak az egyeztetések a kormány és az érdekképviseletek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, ahol a Liga is eredményes munkát végzett.A miniszter bízik abban, hogy a partneri együttműködés a következő években is megmarad a munkavállalói szervezetekkel és meggyőződése, hogy az érdekképviseletekkel továbbra is együtt kell működni Magyarország gazdasági előrejutásáért.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+