Hiánypótló szakszervezeti újság – Saját „Érdek és Védelem”

Saját lapjával bővíti a szakszervezetek számára egyre szűkülő médiafelületet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Az új kiadvány, az Érdek és Védelem egyelőre lapozható internetes újság, a nyomtatott változatra való igényeket a napokban méri fel tagszervezetei körében a szövetség.  Az újság hasznos információkkal, újdonságokkal és a szakszervezetek követeléseiről, céljairól készült írásokkal segíti a tisztségviselők munkáját, s tájékoztatja a tagokat is.

Hivatalosan is elindult az Érdek és Védelem című szakszervezeti újság, a Magyar Szakszervezeti Szövetség első, hiánypótló lapja – jelentette be Kordás László, a MASZSZ elnöke. A 16 oldalas, sok fotóval, számtalan információval, érdekes írással és interjúval teli magazin hasznos olvasmány a szakszervezeti vezetőknek és a munkavállalóknak is, hogy lássák, mit tesznek érdekükben, a jogaik megvédéséért a mozgalom irányítói. De a hiánypótló lap segítség lehet az országos médiában – nyomtatott lapok szerkesztősében, internetes portáloknál és hírügynökségeknél – dolgozó szak-újságíróknak is.

Az újság eddigi négy számából csak korlátozott mennyiséget nyomtattak – ez gyorsan el is fogyott -, a lapozható online verziót pedig a konföderáció honlapján (szakszervezet.net), a címlapról meg lehet nyitni. A szövetség elnökének szándékai szerint azonban a lap nyomtatásban is meg fog jelenni, erről vélhetően hamarosan dönt az elnökség. A szövetségi újság létjogosultságát indokolja az is, hogy az országos médiában egyre kisebb felület jut a szakszervezetek híreinek, ezért ha lehet, önállóan is gondoskodni kell a minél szélesebb körű tájékoztatásról – érvel az elnök. Kordás arra is felhívja a figyelmet, hogy a MASZSZ-nál jóval kisebb szakszervezetnek is van saját rendszeres vagy időszakos kiadványuk – bár egyre kevesebben tudják előteremteni az ehhez szükséges minimális költséget is –, ezért szinte elvárás, hogy a mintegy 150 ezer tagot tömörítő konföderáció is rendszeresen hírt adjon a mozgalom, s az egyes ágazatok törekvéseiről, munkájáról, s nem utolsó sorban a céljairól.

Kordás László reméli, az elnökség hamarosan úgy határoz, hogy ne csak az interneten lapozható, hanem több ezer nyomtatott változat is készüljön az Érdek és Védelemből. A kiadó célja ugyanis az, hogy a szakszervezeti magazin lehetőleg minden munkahelyen, a közösségi helyiségekben – étkező, dohányzó, klubhelyiség, aula, stb. – ott legyen, s a dolgozók helyben forgathassák. A tartalom is ehhez igazodik: minden írás olvasmányos, közérthető és számtalan hasznos információt ad a munkavállalóknak, valamint a helyi tisztségviselőknek. A nyomtatott változat elkészítése előtt a szövetség felméri a tagszervezetek igényét a szövetségi lapra – ez a napokban meg is kezdődött -, s ennek függvényében dönt a továbbiakról, egyebek között a majdani példányszámról is. 

Szerző: Dolgozók Lapja

A bejegyzés megosztása
Google+