Győzelem: kukába került a munkaidőkeret-módosítás

Egyértelmű szakszervezeti sikernek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága visszavonta a munka törvénykönyvét érintő munkaidőkeret-módosítási javaslatát, amely ellen szinte kivétel nélkül minden érdekvédő tiltakozott. A MASZSZ a munkavállalókat minden eddiginél kiszolgáltatottabb helyzetbe taszító tervezet módszerét az első pillanattól „sunyinak és alattomosnak” a tartalmat pedig „aljasnak” minősítette.

Vitathatatlan szakszervezeti sikerként értékeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség a most érkezett hírt: visszavonta a munkaidőkeret-bővítési törvénymódosító javaslatát az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága. Mint ismert, a MASZSZ elsőként tiltakozott – a több szakszervezet pedig sorban csatlakozott hozzá – a tervezet ellen, amely szerint egyebek mellett a jelenlegi egy helyett három évre bővülne a munkaidőkeret. A MASZSZ elnöke, Kordás László korábban is kijelentette: egyértelmű, hogy a kormány ezzel a módosítással elsősorban a nagy cégeknek akart kedvezni a munkavállalók kárára, akiket minden eddiginél „aljasabb” módon kihasználta volna. Az elnök emlékeztet: a törvényjavaslat totálisan szabad kezet adott volna azoknak a munkáltatóknak, akiknek a lobbi tevékenységét egyébként az egész folyamat hátterében sejteni lehetett. Ezt nem hagyhattuk – szögezi Kordás, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az eset mindennél jobban bizonyítja: összefogással ennél is többet el lehetne érni. Az elnök azt is reméli, hogy ez a siker kedvet ébreszt a szakszervezeteknek a célok és ügyek melletti összefogásra, s új lendületet ad a mozgalomnak. Ez május elsejére különösen jó üzenet – szögezi le Kordás.

Bővebb összeállításunkat ide kattintva olvashatják.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+