BKV: 0 százalék béremelési ajánlat

Durva arculcsapás a BKV-nál: 0 százalékos béremelést ajánlott a cégvezetés a dolgozóknak, miközben a versenyszférában, de még az állami tulajdonú cégeknél is akár 30 százalékról, de mindenképpen kétszámjegyű emelésről egyezkednek. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet magyarázatot vár a főpolgármestertől: annak ellenére, hogy a munkavállalói oldal időben, még a cég üzleti tervének összeállítása előtt jelezte a béremelési igényét, miért nem kalkuláltak be egyetlen forintot sem e célra. Az EKSZ 15 százalékos emelést kér minden dolgozónak, és plusz 5-öt a nagyon leszakadt bérek felzárkóztatására.

Vérlázító provokációnak és durva arculcsapásnak tartja a szakszervezet a BKV-nál bejelentett 0 százalékos béremelési ajánlatot – közölte az első egyeztetési tárgyalást követően Nemes Gábor. Az Egységes Közlekedési szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint felháborító, hogy miközben a versenyszférában, sőt az állami tulajdonú cégeknél is javában tartanak az érdemi tárgyalások, s a szakszervezetek többnyire kétszámjegyű emelésről egyezkednek a munkáltatóval, a fővárosi cég egyetlen forinttal sem emelné a dolgozói béreket. Az is feltűnő – véli Nemes –, hogy az önkormányzatok országszerte mélyen hallgatnak a tulajdonukban álló cégekre, egyebek között a közösségi közlekedésre szánt mértékről. A BKV béremelési terveiről sem lehetett tudni semmit egészen az elmúlt napokban tartott plenáris egyeztetésig, amelyen viszont kiderült, hogy az ajánlat most is, akárcsak tavaly ilyenkor, 0 százalék.

Szánalmas cirkusz

Az EKSZ elnöke szánalmasan gyenge cirkuszi mutatványnak és gyávaságnak is minősíti a fővárosi cégnél tapasztaltakat: a BKV vezetése most is – mint minden évben – a városvezetés „premisszái” mögé bújva hárítja a szakszervezet követelését. Nemes szerint végtelenül felháborító, hogy miközben országszerte már javában konkrét mértékekről egyezkednek a munkáltatók és a szakszervezetek, a BKV vezetése a tulajdonosra, a fővárosra mutogatva próbálja meg magyarázni, és letolni a munkavállalók torkán a nulla százalékot. Ráadásul, a cégvezetés még a tavalyi megállapodás végrehajtásával is tartozik, hiszen az abban rögzített 8 ezer forintos mozgóbért a mai napig nem építette be a törzsbérbe, holott erről egyértelmű döntés született. Nemes szerint felháborító, hogy a menedzsment a szakszervezetek eltérő álláspontjára hivatkozva halogatja a teljesítést. Az EKSZ attól tart, hogy a cégvezetés a 8 ezer forintot most, az utolsó pillanatban tervezi majd teljes mértékben „törzsesíteni”, s ennek az esetleges többletköltségei az idei bérfejlesztési keretet terheli meg, s ezzel a jelenlegi 0 százalék mínusz 1-re csökkenhet – magyarázza az elnök. Ezt a megoldást egyébként a tavalyi megállapodás egyértelműen tiltja is.

A miniszter egyetért a szakszervezettel

Az EKSZ-nél egyébként gyanúsnak tartják, hogy – néhány üdítő kivételtől eltekintve – a nagyvárosi önkormányzatok nem nyilatkoztak béremelésről, holott erről tulajdonosként a városvezetők, s nem maguk a munkáltatók döntenek. Ezt Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter, a szakszervezetnek, a napokban írt levelében is alátámasztotta, s egyetértett az érdekvédőkkel abban, hogy a közlekedési ágazatban is nagyon fontos és szükséges a megfelelő mértékű béremelés. A miniszter a levelében biztatta az érdekvédőket, hogy a béremelési igényüket közvetlenül a tulajdonoshoz, ez esetben a városi önkormányzatokhoz is juttassák el. Nemes Gábor felhívja a figyelmet arra, hogy Seszták írásban megerősítette: a munkabéke érdekében fontos lenne, hogy az éremelés mértéke az önkormányzati tulajdonú cégeknél is  „a kormány és a munkaerőpiaci szereplők között létrejött megállapodás mentén” történjen. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet azért sem érti a BKV-s 0 százalékot, mert időközben erősen csökkentek a munkáltatói járulékok, vagyis, lenne pénzügyi keret a plusz kiadásra. Ráadásul az alacsony bérek miatt a közösségi közlekedést is súlyosan érinti az elvándorlás, ezért a vállalat a tűzzel játszik – véli az elnök.

A szakszervezet felkéri Tarlós István főpolgármestert, nyilatkozzon: valóban úgy gondolja-e, hogy a BKV-s dolgozóknak egyetlen forint emelés sem jár, miközben más társaságok munkáltatói akár 30 százalékról is egyezkednek a szakszervezetekkel.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+