Béremelés: trükkös kibúvók

A kormányrendelet szabotálásával, a dolgozók megfélemlítésével, a kollektív szerződések felrúgásával spórolnák meg egyes városi közlekedési társaságoknál a béremelést: a különféle pótlékok „béresítésével” csupán papíron emelik a béreket, miközben a munkavállalók egyetlen fillérrel sem visznek haza többet. 

Együtt tiltakoznak a nagyvárosi közlekedési társaságoknál működő szakszervezetek egy furcsa és egyben ijesztő jelenség ellen, amellyel a debreceni közlekedési cég megpróbálja kikerülni a béremelési kormányrendeletet és ezzel megspórolni a magasabb bérekkel járó pluszkiadást. Az önkormányzati tulajdonú társaságnál úgy döntött a munkáltató, hogy a Munka törvénykönyve lehetőségeit kihasználva, ezúttal a pótlékok beépítésével növeli a munkavállalók órabérét, s ezzel akár két évre előre letudja a kormányrendeletbe foglalt kötelezettségét – hangzott el a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége tegnapi ülésén.  A VKSZSZ tagjai – Szeged, Debrecen, Miskolc, Pécs, Budapest közlekedési cégeinek a szakszervezeti vezetői – felháborítónak tartják az eljárást, hiszen ez mindössze a pénzek átcsoportosítása, vagyis csak papíron tűnik béremelésnek a változás, miközben a dolgozó egyetlen fillérrel sem visz haza többet – nyilatkozta Nemes Gábor a szervezet elnöke. Ráadásul a műszakpótlékokról és egyéb pluszjuttatásokról a legtöbb helyen kollektív szerződés rendelkezik, amelyet nem lehet következmények nélkül felrúgni, mert az pedig a Munka törvénykönyvével ellentétes. De a pótlékok mértékét is az Mt. szabályozza, annak beépítése ezért is aggályos, miközben az Mt. valóban lehetőséget ad a munkáltatónak az alapbér és a pótlék összevonására. Arra viszont nem ad jogosítványt, hogy ezt a módszert akár a kollektív szerződések felrúgása és a munkavállalók megfélemlítése árán is megtegye. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a debreceni kuriózumból általános gyakorlat lesz, s a többi nagyvárosi közlekedési céget üzemeltető önkormányzat is ilyen megoldást próbál majd „letolni” a munkavállalók torkán.

Ráadásul, Debrecenben különösen felháborító módon kezdett hozzá a cégvezetés a bértárgyalásokhoz: a szakszervezetek elé tette a pótlékok beépítéséről szóló javaslatát, s amikor az érdekvédők többsége ezt nem írta alá – attól is tartva, hogy a pótlék viszonylag jelentős mértékével a munkáltató akár két évre is letudná a bérrendezést –, felállt a tárgyalóasztaltól, s azóta egyenként veszi rá a munkavállalókat az új munkaszerződésre. A cégen belül elterjedt a hír, hogy aki nem fogadja el az új ajánlatot, azt kirúghatják, sőt még az a félelem is lábra kapott, hogy ha csak egyetlen ember is ellenáll, s nem írja alá a külön ajánlatot, akkor a cégvezetés egyoldalúan felrúgja a kollektív szerződést, s ezzel befagyaszt minden pluszjuttatást is, amit a szakszervezet eddig kiharcolt és a ksz-ben rögzítettek. A VKSZSZ ülésén elhangzott: Debrecenben még gondolkozási időt sem hagynak az embereknek, hogy megfontolhassák, alaposan tanulmányozhassák, netán szakértővel is ellenőrizessék az eljárás jogszerűségét. A módszer a félelemkeltésre, az azonnali aláíratásra épül annyira, hogy a járművezetőket például akár két forduló között a pihenőkben „támadják” le az új szerződésükkel. Sokan megijedtek a lebegtetett várható következményektől, s elfogadták a változtatást, de vannak, akik elszántan kitartanak, mert pontosan tudják, ez nem béremelés, csupán a pénzek átcsoportosítása. Vagyis, ezzel az eljárással csak papíron emelkedik a bérük, miközben a fizetésük semmit.

A VKSZSZ ülés résztvevői úgy döntöttek, nemcsak közösen tiltakoznak, s megpróbálnak a végsőkig ellenállni az ilyesfajta munkáltatói trükközésnek, de a kormány álláspontját is kikérik: belefér-e egy ilyen, mindössze adminisztratív eljárás a decemberi döntésükbe, miszerint minden munkáltatónak végre kell hajtania a béremelést.  A szakszervezetek, ha másként nem megy jogi úton fognak érvényt szerezni az igazuknak – döntött a testület, miközben ismét leszögezték: továbbra is egységesen kitartanak a 15 + 5 százalékos – a plusz 5 a lemaradt régiók, például Szeged felzárkóztatására szolgálna – béremelési követelés mellett.

A munkáltató cáfol

A Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt. közleményben cáfolta a szakszervezet állításait.

“A Társaság menedzsmentje és a szakszervezetek tárgyalása a 2017. évi bérfejlesztés mértékéről és irányelveiről valóban holtpontra jutott.  A DKV Zrt. vezetői ugyanis, ahhoz hogy érdemi bértárgyalásokat tudjanak folytatni a szakszervezetekkel, a jelenlegi bérstruktúra elemeit tisztázni és egységesíteni akarják. Csak ezt követően tudja a menedzsment, a Társaság gazdálkodásának veszélyeztetése nélkül, a 2017. évi béremelési ajánlatát megtenni.

Társaságunknál a fizikai munkavállalók 90 százalékánál a bér, az alapbérből és a minden ledolgozott órára elszámolt állandó műszakpótlék összegéből tevődik ki.  A szakszervezetek többször megfogalmazták azt a kérésüket, hogy az állandó műszakpótlék kerüljön be az alapbérbe. A Társaság menedzsmentje, az idei bértárgyalások elején ezt a lehetőséget felajánlva a szakszervezeteknek, kívánta egységesíteni a bérstruktúrát. A DKV Zrt. legnagyobb szakszervezete támogatta a javaslatot, a másik két kisebb szakszervezet, akik a VKSZSZ tagjai, nem zárkóztak el teljes mértékben az alapbéresítés gondolatától, viszont össze akarták ezt kötni a 2017. évi bérmegállapodással. Mivel a Társaságnál működő szakszervezetek nem egységesek, a munkáltató, a 2017. évi bérfejlesztés előmozdítása érdekében, a Munka Törvénykönyve szerint eljárva, minden érintett munkavállalónak felajánlotta a szerződésének módosítását, amely tartalmazza az állandó műszakpótlék alapbéresítését. Ezen felül, a munkáltató megajánlott egy 6,5 százalékos, társasági szintű béremelést is.

A DKV Zrt. menedzsmentje visszautasítja a VKSZSZ, a történések pontos ismerete nélkül megfogalmazott vádaskodásait, különös tekintettel arra, hogy a dolgozókat a Társaság kényszerítené a szerződés módosításának aláírására.

Jelenleg az érintett munkavállalók 80 százalékával tudott a munkáltató konzultálni, közülük, kevesebb, mint öt százalék nem írta alá a szerződése módosítását. Akik azt nem tették meg, azok nagyrészt szakszervezeti vezetők.”

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+