VDSZ: sok a baleset, a kormány hárít

Félő, hogy a munkahelyi balesetek kapcsán minden felelősséget a cégekre hárít a kormány azzal, hogy a munkavédelmi törvény friss módosítása szerint 50 helyett már a 20 alkalmazottat foglalkoztatóknak is munkavédelmi felelőst kell választaniuk – véli a vegyipari szakszervezet elnöke az Mvt. utolsó pillanatban elfogadott változásának gyors értékelését követően.

Jó lesz, ha a munkáltatók is tanulmányozzák majd a munkavédelmi törvény, napokban megszavazott, és hamarosan hatályba lépő módosításait, mert alapvető változásokat hoz a cégek működésében – hívja fel a figyelmet a változások első, gyors áttekintése után Székely Tamás. A legnagyobb ipari szakszervezet, a vegyipari ágazat (VDSZ) elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke markáns újításnak tartja, hogy a korábbi 50 helyett már a 20 munkavállalót foglalkoztató cégeknek is törvényi kötelezettségük lesz szakszervezeti munkavédelmi felelőst kijelölni, választás útján. Az érdekvédők jelentős javulást remélnek a módosításoktól, mindenekelőtt a munkahelyi balesetek körében, amelyek folyamatos emelkedését mostanra már a hatóságok és a munkáltatók is elismerik. A szakszervezet birtokában van a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztályának a legfrissebb jelentése, amelyből kiderül az, amit a VDSZ hosszú ideje hangoztat: egyedül a korábbihoz képest jóval kevesebb munkavédelmi ellenőrök elszántságának köszönhető, hogy a rendszer egyáltalán még működik valahogy. A jelentés is alátámasztja, hogy az elenyészően kevés ellenőrzésnek nincs visszatartó ereje, hiszen cégek ezrei működnek úgy, hogy egyszer sem kerülnek a munkavédelmi ellenőrök látókörébe. A jelentésből kiderül, hogy a munkáltatók a jelenlegi rendszert igazságtalannak tartják, ezért a törvényi módosítástól ezen a téren is kedvező változást remélnek.

Székely szerint biztató változás lesz, hogy a törvényi módosítást megelőző minisztériumi jelentésből kiderül: a munkáltatók is elismerik, a korkedvezményes nyugdíj helyére kell egy új, speciális rendszer a veszélyes munkakörökben dolgozók védelmére. Ezzel párhuzamosan viszont felelősen át kell gondolni és meg kell újítani az érintett munkaköröket tartalmazó listát, hiszen az már évekkel ezelőtt is elavultnak számított. Ehhez viszont konkrét vizsgálatok kellenek – szögezi le Székely.

A VDSZ korábban is többször felvetette, hogy a munkahelyi balesetek csökkentésére a lehető legjobb megoldás lenne, ha a szakszervezetek visszakapnák a munkavédelmi – de nem hatósági – jogkört, mert ez lehet az egyik leghatékonyabb módja a balesetek megelőzésének. Amennyiben ugyanis a helyi tisztségviselők már a veszélyes körülmények megjelenésekor intézkedhetnének annak megszüntetéséről, számos balesetet meg lehetne akadályozni.

Székely emlékeztet, a VDSZ többször is követelte a munkabiztonsággal, munkaegészségüggyel kapcsolatos, olykor tíz évnél régebbi jogszabályok megújítását, a számos ellentmondás feloldását, mert ez az egyik gátja annak, hogy ezen a téren látványos javulás álljon be. A szakszervezet többször kifogásolta a munkavédelmi irányítás folytonos átszervezését, valamint a korábbi munkavédelmi hatóság megszüntetését és a feladatkörnek egy főosztályhoz való átsorolását. Az elnök szerint erőteljes szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a munkáltatók is belássák, a munkavédelem nem csupán költséges, hanem éppen ellenkezőleg, a vállalati hatékonyságot növelő, a szemléletmódot formáló és helyes irányban befolyásoló rendkívül hasznos szakmai terület. A VDSZ a rendszer javítása – és az egyre több baleset megállítása – érdekében számtalan javaslatot tett már az illetékesek asztalára és kész a jövőben is együttműködni. A VDSZ elvárja, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe az érdekvédők jelzéseit. A szakszervezetek remélik, hogy a törvényi módosítás feldolgozása során számos olyan változást is felfedeznek majd, amely jelentősen javít a munkavédelem területén kialakult döbbenetes állapotokon.

A törvény módosítása több szempontból is érdekes lesz – véli az elnök. Számtalan jó változás mellett a kis létszámú vállalkozások munkavédelmi képviselőválasztási kötelezettsége mégis némi kételyt ébreszt. A javaslat utolsó pillanatban történő elfogadása azt sejteti, hogy a kormányzat, az egyre romló munkahelyi baleseti statisztikát látva áttolja a felelősséget a munkáltatókra. A szakszervezeteknek nagy lehetőség lehet a képviselők megválasztása a kis cégeknél, de félő, hogy a vállalatok vezetői „jó szokás szerint” egyszerű kijelöléssel oldják meg e törvényi kötelezettséget – vélekedik Székely Tamás a VDSZ elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+