EKSZ: megdöbbentő BKV-bérlista a fiókból

Megdöbbentő statisztikára bukkant a BKV kimutatásai között az egyik szakszervezet: az elmúlt két évben átlagosan 16 százalékkal nőtt a gazdasági vezetők fizetése, miközben a járművezetők bérét ugyanennyi idő alatt 1,66 százalékkal a karbantartóké pedig 4,17 százalékkal emelték.  Csak tavaly a vezetők az előző évhez képest havonta átlagosan csaknem 100 ezer forinttal többet vihettek haza, miközben a karbantartók 10 ezer, a járművezetők pedig mindössze 5 ezer forinttal kaptak többet. A buszvezetők fizetése viszont kevesebb lett tavaly, egész évben összesen 27 ezer forinttal. Eközben a hetek óta tartó béremelési vita mindössze pár ezer forintról szól.

Miközben mindössze pár ezer forintos béremelésért folyik a küzdelem már hetek óta a BKV-nál, a szakszervezet „előásott” néhány korábbi, a cégvezetés által küldött megdöbbentő kimutatást az elmúlt évek béreiről.  Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elemzéséből kiderült, hogy az úgynevezett FEOR1 fizetési kategóriába sorolt gazdasági vezetők bére 2014 óta átlagosan 1 millió 200 ezer forinttal nőtt, a járművezetőké és a karbantartóké viszont alig változott. A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor vérlázítónak tartja a 2015-re vonatkozó számokat is, mert ebből kiderült, hogy az említett vezetői réteg fizetése csak ez alatt az egy év alatt havonta 100 ezer forinttal lett több, miközben a karbantartók mindössze 10, a járművezetők pedig havi 5 ezer forinttal többet vittek haza. A buszvezetőket – úgy tűnik – büntette a cég, ők ugyanis tavaly minden hónapban kevesebbet vittek haza – még ha csak 1-2 ezer forinttal is – mint 2014-ben. A szakszervezet éppen ezért nem érti, hogy a cégvezetés a tervezett létszámleépítéseket hogy képes teljesítménycsökkenéssel indokolni, miközben a buszvezetőket és a karbantartókat a BKV hivatalos statisztikája szerint is folyamatosan túlóráztatni kellett.

Ettől kezdve az EKSZ még határozottabban visszautasítja ezeket a félrevezető indokokat, s felszólítja a cégvezetést, hogy álljon el a létszám leépítési terveitől, főleg, hogy hamarosan kezdődik 3-as metró felújítása, s ez idő alatt pótló buszok fogják szállítani az utasokat – jelentette ki z elnök.

Nemes a statisztika birtokában még nagyobb arcátlanságnak tartja azt a havonta legfeljebb 7500 forintos béremelési ajánlatot, amelyet a cégvezetés tett a napokban, s amelynek a felét már eleve az elismerten alacsony bérek felzárkóztatására kellene fordítani. Így valójában 3-4 ezer forintnyi bérmorzsát készül letolni a cégvezetés a szakszervezetek torkán. Az EKSZ elnöke szerint néhány érdekvédelmi vezető el is fogja fogadni a megalázóan kevés béremelést, amire nem lehet más magyarázat csak a megalkuvás, a kényelem és az egyes ágazatok külön mutyija a cégvezetéssel és a városvezetéssel is.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+