Elvándorolnának a szegedi járművezetők?

Szegedet, de még az országot is elhagyná több tucat csalódott villamos- és trolibuszvezető. A Szegedi Közlekedési Kft-től az alacsony bérek miatt készülnek elvándorolni több tucatnyian.    

Külföldre, Budapestre vagy éppen a helyi Volántársasághoz is átigazolnának a Szegedi Közlekedési Kft. villamos- és troli vezetői, mert mindenhol magasabbak a bérek, s jobbak a körülmények, mint az SZKT-nál – állítja Szabó István. A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a járművezetők mintegy 15 százaléka mozgolódik, menni készül a cégtől. Szabó úgy véli, erre a szegedi társaságnál alkalmazott alacsony átlagbér a magyarázat, s az, hogy az évek során elvesztette a rangját az egyébként felelősségteljes, idegölő munka. A BTDSZ elnöke azért is tartja méltatlannak a helyzetet, mert a járművezetők a munkaidejük minden percében emberek életéért, biztonságáért felelnek, s hihetetlenül nehéz, áldozatos munkát végeznek.  Érthetetlen, hogy miért éppen ezeknek az embereknek a legalacsonyabb a bére, miért éppen a járművezetői munkakört nem becsülik kellőképpen a társaságnál – háborog Szabó. A szakszervezeti vezető elfogadhatatlannak tartja, hogy a járművezetőktől korábban megvonták az úgynevezett vontatási pótlékot – évente összesen 6 millió forintot – mondván, abból biztosítják az SZKT túlélését, abból oldják meg a cég anyagi gondjait. Ennek „eredményeként” most az SZKT-nél dolgozó járművezetők havi átlagbére 110 ezer forint – plusz cafeteria és különféle pótlékok – körül van, míg ugyanebben a munkakörben például a Volánnál átlagosan 130 ezer forintos bért biztosítanak.

A szakszervezet elvárja, hogy a cég megfelelő fizetéssel tartsa helyben járművezetőit, hogy ne kelljen az embereknek néhány tízezer forint pluszért elhagyniuk a munkahelyüket, a várost, vagy akár az országot. Ráadásul a tömeges elvándorlással az SZKT sem jár jól, mert költséges és hónapokig tart újakat betanítani az üres helyekre. A szakszervezet elismeri, hogy a cég új vezetése kész együttműködni a járművezetői munkakör régi rangjának visszaállításában, s erkölcsileg és anyagilag is elismerni a nehéz munkát, ám Szabó szerint a folyamat lassú, s félő, hogy a legjobb, legtapasztaltabb dolgozók nem fogják tudni kivárni a végét, s idő előtt elmennek. Egy ilyen helyzet akár az egész város közösségi közlekedését is veszélybe sodorhatja.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+