Volánbuszosok készültségben

A sztrájktól sem riadnak vissza, ám egyelőre „csupán” országos demonstrációra készülnek a volt volánbuszosok, ha továbbra sem sikerül megállapodni a béremelésben. Az elmúlt egy hónap alatt már négyszer tárgyaltak, s ennyiszer álltak fel eredmény nélkül a felek az asztaltól. A szakszervezetek megelégelték az időhúzást.

Továbbra sincs béremelési ajánlat a volt Volán társaságoknál, pedig a Régiós Közlekedési Központokba szervezett cégek képviselői és a szakszervezetek már negyedszer ültek asztalhoz, hogy megállapodjanak az idei mértékről. Az érdekvédők a kudarc miatt egyértelműen a tulajdonost, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t hibáztatják. Az MNV ugyanis ragaszkodik az úgynevezett tervezési irányelvekhez, miszerint, „az irányadó keresettömeg szabályozási vagy átlagkereset szabályozási szint a 2014 évi tényadatokhoz viszonyítva nem emelkedhet.”

Ezt a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, mint aláíró – reprezentatív – szervezetek elfogadhatatlannak tartják – írták közös közleményükben. Az érdekvédők az eddig történtek alapján kevés esélyt látnak arra, hogy az alágazati kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően február 28-ig megállapodjanak. Pedig, a 2015-ös minimálbérről, a garantált bérminimumról, valamint keresetnövelési ajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén megegyeztek a munkavállalók és a munkáltatók képviselői, ezt Magyarország kormánya nevében Varga Mihály írta alá. Az ex-volánosoknak mégsem akar béremelést adni a tulajdonos. A szakszervezetek azonban ezt nem hagyják annyiban.

Az érdekvédők az egyeztetések során többször kérték a munkáltató és tulajdonos képviselőit, hogy tegyenek meg mindent egy elfogadható megállapodásért, hogy ne kelljen a tárgyaláson kívül más eszközt is igénybe venni. Az ígéretek ellenére ma sem történt változás, ezért a tárgyaló szakszervezetek minden törvényes eszközt, így egy demonstrációt és végső esetben a sztrájkot is bevetve készülnek követeléseik kikényszerítésére.

Mennyi lenne elfogadható?

6,5 százalékos béremelést kértek a munkáltatótól, amiből 4,5 százalékos bérfejlesztés minden állománycsoportra vonatkozna, további 2 százalékos emelés a régión belüli bérfeszültségek kezelésére szolgálna. Hozzátette: tavaly sikerült megállapodni, akkor 3 százalék fölötti béremelés volt az ágazatban

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+