Elindult az éhségmenet

Elindult az éhségmenet,”minden dolgozó emberért, a vidéki Magyarországért”. A Közmunkás Szakszervezet által szervezett, úgynevezett megyei méltóság menete a kormányhivatalokhoz vonul, hogy ezzel hívja fel a hamarosan újra ülésező Országgyűlés figyelmét a szegénységre, valamint a közmunkások és más dolgozók kilátástalan helyzetére. 

 A Közmunkás Szakszervezet sajtótájékoztatón közölte: az “Éhségmenethez” hasonló akcióknak is köszönhető, hogy ma már egyre többen tudnak a pestisként terjedő szegénységről, amelynek az Orbán-kormány az okozója. Jól látszik, hová vezetett a Fidesz-KDNP kormányzása: a lecsúszás, a kilátástalanság, az elszegényedés tömegesen szedi az áldozatait Északon, Keleten, Nyugaton és Délen. Több mint 4 millió magyar honfitársunk él a létminimum alatt, és csaknem 1,5 millióan tengődnek szegénységben, nyomorban.  Ám a legborzasztóbb mégis az, hogy időről időre 500 ezer gyermek éhezik hazánkban – írja a szakszervezet.

“Ezt a helyzet számunkra teljességgel elfogadhatatlan! Ezért tiltakozunk! Ma már ott tartunk, hogy a fővárosban egymást érik a különböző jogos követeléseket megfogalmazó tüntetések, megmozdulások. Éppen ezért– sok kitartást és sikert kívánva budapesti barátainknak – idén a „menetek” nem Budapestre indulnak. Februárban a magyar vidéken és a magyar vidékért vonulunk. Azokkal együtt fogunk gyalogolni, akikért élünk, és dolgozunk. Oda visszük el a reményt, ahol ebből a legkevesebb van. Magyarország falvaiban, kisvárosaiban menetelünk, és a megyeszékhelyek kormányhivatalai előtt fogunk tüntetni. Megmutatjuk, hogy a vidéki Magyarországnak is van ereje és elszántsága a változtatásra és az ellenállásra. A vidéki embereknek is van véleménye, nekik is vannak az ország jövőjével kapcsolatos tervei” – írták sajtóközleményükben.

Tóbiás: négymillió ember él a létminimum alatt

Az éhezésre, a nélkülözésre, a szegénységre, az alávetettségre és a létbizonytalanságra hívta fel a figyelmet az MSZP elnök-frakcióvezetője hétfőn Miskolcon, ahol Dolgozói szegénység, nyomor és gyermekéhezés a mai Magyarországon címmel tartott konferenciát az ellenzéki párt. Tóbiás József úgy fogalmazott: a jelenlegi hatalom igyekszik eltakarni a valóságot, azt, hogy Magyarországon szegénység van, sok gyermek éhezik, és “ma már dolgozói szegénységről is beszélhetünk”.

Mint mondta: a “visegrádi országokhoz képest Magyarország nagyon nagy lemaradásban van, négymillió létminimum alatt élő ember üzeni azt, hogy (…) lent minden maradt a régiben”. “Az emberi méltóság menetéről” Tóbiás József azt mondta: “honfitársaink a méltóságért, és nem a szegénységért menetelnek”. Nyakó István MSZP-s politikus közölte, hogy a menetek február 14-én érnek a megyeszékhelyekre, ahol tüntetésre hívnak mindenkit a kormányhivatalok elé.

A Közmunkás Szakszervezet kiáltványa
Minden dolgozó emberért, a vidéki Magyarországért!
Tiltakozunk a tömeges vidéki elszegényedés ellen! Az elmúlt évek legnagyobb vesztese a vidéki Magyarország! Katasztrofális állapotban van az egészségügy és az oktatás az összes közszolgáltatás! Orbán rendszere kisemmiz minket, így nemzeti tragédiába sodorja az országot!
Igazságosabb, alacsonyabb adózást akarunk! A fizetésből élő családok legnagyobb igazságtalan különadója a 27 százalékos ÁFA. Ezzel a kormány szó szerint kiveszi a falatot a szánkból! Ez elfogadhatatlan!
Tisztességes munkáért tisztességes bért! A hivatalos létminimum most 88 000 forint, de a minimálbérből csak 68 000 forint jut el a dolgozó emberek kezébe! Ma 4,2 millió ember él a létminimum alatt! A közszférában emberemlékezet óta nem volt a többletmunkáért járó béremelés! Ebből elég, ez így nem mehet tovább!
Jogvédelmet a bérből és fizetésből élőknek! Gyalázat, hogy a Munka Törvénykönyve ma a munkáltatót védi, a dolgozók érdekeit és emberi méltóságát pedig semmibe veszi.  Ez a jogfosztó törvény nem a dolgozók törvénye! Ez a törvény a rendszer tűzrevaló szemete!
Tartsanak velünk, hogy lemossuk a nyugdíjasokat ért gyalázatot! Elfogadhatatlan a korkedvezményes nyugdíjasok nyilvános megalázása és jogfosztása! Ezt mi a magyar állampolgárok egy csoportja ellen elkövetett bűncselekménynek tartjuk, és teljes jóvátételt követelünk az elkövetőktől!
(MTI/Népszava)

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+