VDSZ: Törvényt sértett a Bridgestone

Világméretű szolidaritási mozgalmat indít a kormány egyik stratégiai partnerénél, a japán Bridgestone-nál  dolgozókért a vegyipari szakszervezet, mert a cégnél akadályozzák a törvényes szakszervezeti munkát. A VDSZ a 25 millió tagot tömörítő IndustriAll Global Uniontól kér széleskörű támogatást.

Világméretű szolidaritási mozgalmat kezdeményez a vegyipari szakszervezet. A VDSZ a 25 millió tagot tömörítő IndustriAll Global Union-tól kér segítséget, mert a Bridgestone, a kormány egyik kiemelt stratégiai partnere nem hajlandó elfogadni a hazai törvényeket, legalábbis annak a munkavállalói jogokat képviselő szakszervezetekre vonatkozó előírásait – írja közleményében a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége.  A cégnél a napokban súlyosan megszegték a törvényt azzal, hogy nem engedték be a gyárba a VDSZ elnökét és a helyi szervezet egyik tisztségviselőjét, hogy egyeztethessenek a munkahelyi érdekvédelmi vezetőkkel. A látogatás nem rendkívüli esemény, hanem olyan szokásos rutin, amelyet a munkaadók többsége a törvénynek megfelelően lehetővé tesz az érdekvédőknek. Az országos szervezet elnöke előzetesen levélben jelezte a programot a Bridgestone vezetőinek – annak ellenére, hogy ez nem kötelező, de még csak nem is elvárás –, mégsem jutottak be a kapun, kiüzentek nekik, hogy jöjjenek vissza órákkal később. A törvénytelen eljárás miatt az érdekvédők a szükséges adóügyi dokumentumokat sem tudták kiosztani a gyárban dolgozó tagoknak.

Nem ez az első konfliktus a japán tulajdonú cég és a szakszervezet között, a VDSZ a mostani látogatáskor is többször figyelmeztette az illetékeseket, hogy a szabad szervezkedés alapvető jog, annak megakadályozása törvénysértés. A kudarcba fulladt próbálkozás után a VDSZ-nél úgy döntöttek, ezúttal nemzetközi segítséget kérnek: a Bridgestone-nál dolgozók érdekében a magyarokkal való szolidaritásra mozgósítják a világszerte 25 millió tagot tömörítő IndustriAll Global Union tagjait.  A VDSZ ugyanakkor levélben kéri békés, törvényes együttműködésre a Bridgestone vezetőit.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+