Meghívta a minisztert a szakszervezet

Egyeztetésre hívta a napokban Seszták Miklós minisztert a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése elleni tüntetésre, útlezárásra, forgalomlassításra készülő Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége. A miniszter a meghívást nem utasította vissza, kérésére a végleges időpontról a napokban állapodnak meg. A szakszervezet azt reméli, hogy a tárgyalóasztalnál sikerül elérni a korkedvezmény év végére kitűzött felszámolásának az elhalasztását, s egy végleges változat kidolgozását.

A korkedvezményes nyugdíj ügye egységbe kényszeríti a szakszervezeteket még akkor is, ha mindegyik a maga eszközeivel, külön, külön, de időben összehangoltan, egymásra épített akciókkal próbál eredményt elérni a kormánynál. Nevezetesen azt, hogy legalább egy évvel elhalasztja a korkedvezményes nyugdíjrendszer év végére tervezett megszüntetését, s ez idő alatt a szakszervezetek szakmai segítségével kidolgoz egy rugalmas nyugdíjba vonulási koncepciót – nyilatkozta Nemes Gábor. A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke emlékeztet: a KSZOSZ egyike azoknak a szervezeteknek, amely a kedvezmény megszüntetésének első híre óta, legalább tíz éve küzd a lehetőség megtartásáért, vagy egy korszerűbb változat kidolgozásáért. A KSZOSZ is utcai demonstrációra készül, saját akciót szervez, de támogatja más érdekvédők megmozdulásait is, miközben a tüntetések zajában a tárgyalóasztalnál is próbál eredményt elérni. Az öt nagy tagszervezetet tömörítő, összesen csaknem 30 ezer tagot képviselő szövetség december 15-ére, a többnaposra tervezett civil és szakszervezeti akciósorozat félidejére, december 15-ére hívta tárgyalni Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert azt remélve, hogy elkezdődhet az érdemi párbeszéd. A KSZOSZ és a minisztérium a napokban véglegesíti az időpontot.

A korkedvezményes nyugdíjrendszer megszüntetése több száz, egészségre ártalmas szakmát, így a közúti közlekedési ágazatot is hátrányosan érinti, s ez csupán egy azokból a foglalkozásokból, amelyeknél létfontosságú a korkedvezmény megtartása – figyelmeztet Nemes. Az elnök reméli, hogy a korkedvezményes nyugdíj tervezett megvonásával nem a nyugdíjasok számának a csökkentése a kormányzati szándék. Márpedig azt a döntéshozóknak is tudniuk kell, hogy a veszélyes üzemben dolgozók nagy százaléka nem lesz nyugdíjas, ha az öregségi korhatárig kell dolgoznia. Nemes reméli, a tervezett megbeszélésen ezeket az állításokat is sikerül tisztázni a miniszterrel, s rábírni a döntéshozókat a halasztásra. Nemes nyomatékkal leszögezi: ez a konstrukció nem terheli a költségvetést, hiszen a korkedvezmény által érintett szakmákban éppen a korábbi nyugdíjaztatás fedezetéül eleve magasabb, 13 százalékos járulékot fizetnek a munkaadók. Az elnök arra is felhívja a figyelmet, hogy igaz az a kormányzati állítás, miszerint számos külföldi országban is megszűnt ez a kissé elavult konstrukció, de mindenhol egy korszerű, rugalmas megoldás lép a helyébe.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+