A többség, a döntéshozók jelentős része is, már csak a szegénység tüneteit látja, ennek alapján ítélkezik, de az odavezető utat nem vizsgálja – állapította meg egy most elkészült kutatás alapján Czibere Ibolya szegénységkutató.
A HVG-nek adott interjúban Czibere Ibolya szociológus arra a kérdésre, hogy ki a szegény ma Magyarországon, azt mondta: „A sokféle definíció közül az egyik legismertebb abszolút összegben állapítja meg, mennyire lenne szüksége az egyénnek a legalapvetőbb szükségletei kielégítésére. Ez a létminimum, amely jelenleg 87 510 forint. A szegénységkutató emlékeztetett, hogy a KSH utoljára 2010-ben tette közzé, hányan élnek a létminimum alatt, arányuk akkor 37 százalék volt. Becslések szerint számuk ma már meghaladja a 4 milliót, de a pontos számok nem ismeretesek. Az unió az átlagjövedelem 60 százalékánál kevesebből élőket tekinti szegényeknek, ez Magyarországon 1,4 millió embert érint. A különbség többmilliós is lehet, a statisztikai manipuláció olykor ezen alapul. Mélyszegénységben élőknek azokat tekintjük, akik az öregségi nyugdíjminimumánál, azaz 28 500 forintnál kevesebből élnek havonta. A mindenkori hatalom régóta nem emelte ezt az összeget, ugyanis a szociális támogatások jelentős részét ehhez képest számolják ki, tehát ha ezt gyarapítanák, számos juttatást is növelni kellene. Ma 600-700 ezer honfitársunk él mélyszegénységben, közülük körülbelül 250 ezer gyermek! Ez azért különösen tragikus, mert ezek a családok nem csupán a fizikai nélkülözéstől szenvednek, hanem szinte teljes kirekesztettségben élnek, megfosztva a többség számára természetesnek tűnő jogoktól: egészségtől, oktatástól, biztonságtól, olyan alapvetőektől is, mint például a lakhatás biztonsága. Régen leírták már: „Az elnyomorodott életet kell néznünk, nem csak az üres pénztárcát.” Arra az újságírói kérdésre, hogy van-e esélye bárkinek kiverekedni magát ebből a helyzetből, Cibere Ibolya azt válaszolta: „Önerejéből biztosan nincs. Mivel a mélyszegénység öröklődik, egymás utáni generációk ebbe születnek, ebben nőnek fel, így nem tanulhatnak meg semmilyen módot, amely segítené őket ebből kilábalni.” (HVG)
