Kgfb: kevesebben váltottak eddig

kgfbNagyjából 150 ezren váltottak biztosítót tíz nappal a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány vége előtt, ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb.  Egyes biztosítók továbbra is ódzkodnak a céges flottáktól, ezért kiugróan magas, akár százszoros tarifával ijesztik el a tulajdonosokat. Megtörtént: egy flottatulajdonos az eddigi 8 milliós kgfb-je helyett 920 millió forintos ajánlatot kapott.

Jöhet még egy utolsó nagy roham a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (KGFB) kampányban, de ez már nem fogja megrázni a biztosítókat – véli Németh Péter, az egyik legnagyobb biztosítási alkusz, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. A cég tapasztalatai szerint eddig nagyjából 150 ezren váltottak biztosítót, ez a tavalyi hasonló időszakhoz képest legfeljebb 80 százalékos arány. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az első csendes félidő után a másodikban sem várható nagy izgalom, s különösebb roham sem. Akkora legalábbis biztosan nem, hogy ne győznék fogadni a kötéseket a cégek – véli Németh. A szakértő szerint azonban ennek ellenére pórul járhat az, aki az utolsó napra hagyja a régi szerződése felmondását, s az új megkötését, mert ha sokan tesznek így, a biztosítók nem lesznek képesek éjfélig befogadni és átvezetni a bejelentéseket.

A CLB tapasztalatai szerint idén nem voltak döbbenetes változások, a kezdeti riogatásokkal ellentétben az index-díj – a régi ügyfeleknek ajánlott jövő évi tarifa – sem mutatott drámai eltérést, legfeljebb zömében azoknál, akikre az elmúlt 2-3 évben túl sokat költöttek a biztosítók. Nekik viszont jelentősen, akár 10 ezer forinttal megemelt tarifát kalkuláltak a következő évre. Egyébként pedig átlagosan 15 százalékos indexdíj emelés történt, az alkusz szerint ez az ügyfelek érdekében is indokolt, hogy az alkatrész-árak és a munkadíj drágulása ellenére is ki tudják fizetni a biztosítók a kártérítési összegeket – összegzi Németh.

Az idei kampányban is folytatódik egy korábbi jelenség: egyes biztosítók drasztikusan, akár százszorosan emelt díjjal tartanak távol maguktól bizonyos járműkategóriákat. Haszongépjármű flották biztosításával némelyik cég annyira nem akar foglalkozni, hogy az egyik például egy máshol kötött 8 millió forintos díjjal szemben 920 milliós ajánlattal riasztotta el a tulajdonost – utalt az egyik megtörtént esetre a szakértő. De volt, aki az idei 1 milliós szerződését vitte volna egy másik céghez, ám ott csak 8 milliós tarifával fogadták volna be a flottáját. Egy magánkézben lévő mentőautóra pedig az átlagos 30-40 ezer forintos éves díj helyett 290 ezret ajánlott az egyik biztosító csupán azért, mert nem akar ezzel a kategóriával foglalkozni. No persze, ha ennyit is kifizet a tulajdonos, akkor lehet róla szó. A biztosítók egyetlen ajánlattételt sem tagadhatnak meg, de kiemelkedően magas díjat kalkulálhatnak a számukra nagy kockázatot jelentő járművekre – magyarázza Németh.

Annak ellenére, hogy egyelőre úgy tűnik, a K&H uralja a kampányt, s mögötte az MKB, KÖBE, Groupama Biztosító osztozik a helyeken, nem lesz olyan cég, amelyik túl nagy meglepetést okoz a kgfb-időszak végére – összegzi az alkusz.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+