Kgfb: régi ügyfeleiket büntetik a biztosítók

öreg autóAkár kétszeres jövő évi díjjal bünteti némelyik biztosító a már meglévő ügyfeleit, ők vélhetően más társaságokhoz menekülnek majd – összegzi a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány első napján tapasztaltakat a CLB biztosítási alkusz. Az alig néhány órával ezelőtt közzétett biztosítói hirdetményekben szembeötlő újdonság, hogy együttkötési kedvezménnyel egyszerre akár négyféle biztosítást is eladnának az autósoknak. A fuvarozókat viszont akár az átlagdíj háromszorosával is büntetik a társaságok, akárcsak azokat, akik tartósan külföldön használják az autójukat.

 

Általában emelkednek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb)  jövő évi díjai, de az eddig nyilvánosságra hozott információk alapján úgy tűnik, nem drasztikusan, legfeljebb 10-15 százalékkal – írta néhány órával az első biztosítói hirdetmények megjelenése után a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. A folyamatosan érkező kgfb-hirdetményekből  már az első áttekintés során is szembeötlő az úgynevezett együttkötési kedvezmények kibővítése, ami azt jelenti, hogy az eddigi casco-kgfb helyett akár négyféle – lakás-kgfb-élet-casco –  biztosítást is „rávarrnak” erre a konstrukcióra – hívta fel a figyelmet az idei kampány egyik legmarkánsabb újdonságára Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ez azt jelenti, hogy a lakásbiztosításokat idén még inkább megéri átnézni és akár újra kötni a kampányban.

Az éjszakai feldolgozás során kiugró érdekességeket egyelőre nem tapasztaltak a CLB szakértői, az már viszont egészen biztos, hogy az átszerződési kedvet az a díj fogja meghatározni, amelyet az autósok jelenlegi biztosítója kalkulál – szaknyelven indexál – nekik 2015-re. Ezzel kapcsolatban már vannak, és még lesznek is nagy meglepetések – szögezi le Németh. Az indexdíjakat tartalmazó értesítőket folyamatosan kapják az emberek, s az eddigiek alapján kiderül, hogy jó néhány biztosító durván, akár 10- 15 ezer forinttal is emelné a meglévő szerződésekhez tartozó tarifát. Arra, hogy miért nem becsülik meg jobban, s miért nem kényeztetik kedvezményekkel régi ügyfeleiket a társaságok, az lehet a magyarázat, hogy sok autós nem foglalkozik a biztosításával, egyszer megkötötte, s azóta csak fizeti a díjat a nélkül, hogy rendszeresen ellenőrizné. Úgy tűnik az ilyen „inaktív” ügyfelek még mindig többen vannak, mint ahányan azok, akik a drágítást látva átszerződnek másik biztosítóhoz. Az indexdíjakat legkésőbb november 10-éig meg kell kapniuk azoknak, akiknek most van a biztosítási fordulójuk – ez kétmilliónál több autós -, érdemes megvárni az értesítőt és csak utána dönteni a továbbiakról – figyelmeztet a szakértő.

Az a tendencia is folytatódik, hogy felárakkal, az átlagdíj akár háromszorosával is büntetik a fuvarozókat és azokat, akik tartósan külföldön használják az autójukat. Ők jól teszik, ha új csomagot választanak.

Tavaly már nagyon közkedvelt volt az „e-gfb” azaz a kizárólag elektronikus kommunikációra korlátozott szerződési forma. Fontos tudni, hogy aki ilyen címen fog idén kötelező biztosítást kötni, az valóban ne számítson semmiféle papíralapú levélre, értesítőre és csekkre sem. Németh ezért óva inti ettől a konstrukciótól azokat, akiknek csak van, de gyakorlatilag soha nem használják az email-rendszerüket, nem olvassák a leveleiket, mert semmiféle értesítésről nem fognak tudni, még arról sem, ha végül felmondja a szerződést a biztosító. Márpedig, a szakértő tapasztalatai szerint tömegével vannak olyanok, akik már eddig is azért kerültek díjhátralékba és akár a szerződéseik felmondásába, mert hiába figyelmeztette őket díjfizetésre emailben a biztosító, meg sem nyitják az elektronikus levelezésüket. Az e-kedvezményesek a díjakat is csak utalással, azon belül is inkább csoportos beszedési megbízással egyenlíthetik ki, ezért jól gondolja meg mindenki – főleg az idősebbek –, vállalja-e ezt a kötelezettséget. Az, aki nem tartja be a feltételeket többet bukhat, mint amennyit spórolhat ezen a kedvezményen – figyelmeztet Németh.

Attól függetlenül, hogy a konkrét díjak az elkövetkező órákban, legkésőbb holnap – november 3-a – reggelre megjelennek, Németh higgadtságra, türelemre, s megfontoltságra int mindenkit. Figyelmeztet: nem kell kapkodni, nem szabad elhamarkodni a szerződéseket, mert aki ezt teszi, annak egy esetleges rossz konstrukcióból nincs visszaút, egy évig azt kell fizetnie. Egész novemberben lehet kalkulálni, online oldalakon tanulmányozni az egyes ajánlatokat – szögezi le a szakértő.

 

 

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+