Példátlan: Kiközösítik a harcias szakszervezetet

Példátlan szakszervezet-ellenes szövetség alakult Szegeden, a közlekedési kft.nél: hangfelvétel igazolja, az ügyvezető igazgatónak elege lett az üzemi tanácsban is résztvevő Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetéből, ezért összefogott ellene az Üt. többi tagjával. A szokatlan szövetség azért jött létre, mert az igazgató úgy véli, a BTDSZ feljelentette a céget a munkaügyi hatóságnál a visszatartott műszakpótlékok és a tavalyról bennragadt szabadságok miatt. A BTDSZ cáfol, nyilvános elégtételt követel, s felszólítja az Üt. „átállt” tagjait, hogy mondjanak le a tisztségükről, mert méltatlanok rá. 

Egy üzemi tanács ülésen készült, nyomdafestéket nem tűrő tartalmú hangfelvétel igazolja: a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) ügyvezető igazgatójának elege lett az ízléséhez képest kényelmetlenül harcos Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetéből, s maga mellé állította az SZKT Munkástanácsok szakszervezeti vezetőiből álló üzemi tanács többségét is. Most közösen úgy vélik, hogy a cégnél működő legnépesebb érdekvédelmi szervezet, a BTDSZ ahelyett, hogy segítené a céget, harciasságával és szókimondásával inkább akadályozza a békés együttműködést.

Bár az ügyvezető és a BTDSZ ellenséges viszonya nem új keletű, az Üt. tagjainak pálfordulása döbbenetes, példanélküli és érdekvédelmi szempontból elfogadhatatlan – mondta Szabó István, a megvádolt szakszervezet vezetője.  Az újdonsült szövetségeseknek nem tetszik ugyanis, hogy a BTDSZ az ő beleegyezésük nélkül hoz nyilvánosságra olyan problémákat, amelyeket jogszerűtlennek ítél. Ilyen volt például a többször megszellőztetett tavalyról bennragadt szabadságok kérdése is – ez 261 dolgozót érint -, amely miatt a munkaügyi felügyelet vizsgálatot indított, s végül 400 ezer forintos büntetést rótt ki a cégre. A bejelentésért a BTDSZ-t okolják – ennek többször nyilvánosan is hangot adtak -, igaz, annak nem jártak utána, hogy az állításuk igaz-e. Ezt a hangfelvételen – és jegyzőkönyvben – maguk is kijelentették. A megvádolt szakszervezet cáfol, s egy korábbi hivatalos igazolásra hivatkozva is állítja, nyilvánosságra hozta ugyan a szabálytalanságot, de nem tett bejelentést a hatóságnál, bár megtehette volna, hiszen joga van hozzá – érvel Szabó.

A szabadságok a BTDSZ miatt el fognak veszni, hiszen az utólagos kiadásuk jogszerűtlen – állítja tévesen a hangfelvételen az egyik Üt-tag.  A BTDSZ elnöke döbbenetesnek és érdekvédelmi összetartás szempontjából mérhetetlenül károsnak, más üzemi tanácsok számára rossz példának tartja a cégnél kialakult helyzetet. Ez a munkaügyi kapcsolatok mélypontja –jelentette ki.  Szabó szerint az különösen felháborító, hogy a szabálytalanságok következménye alól éppen a felelősök húzzák ki magukat.

A BTDSZ követeli: a „szövetségesek” nyilvánosan kérjenek elnézést a valótlan állítások miatt, az Üt.-tagok pedig mondjanak le a tisztségükről, mert méltatlanok rá. A szakszervezet jogászai hivatalosan felszólították a cég ügyvezetőjét, hogy hozza nyilvánosságra az ominózus ülés hangfelvételét és a jegyzőkönyvet is.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+