Eltűntek a szabadságok

SZKTVizsgálatot követel, s ha szükséges, jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében – közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A BTDSZ hónapok óta várja a választ az ügyben, ám úgy tűnik, a cégnél semmibe veszik a szakszervezeti és a munkavállalói jogokat – olvasható a közleményben.

Hová lettek a szabadságok, vagy azok kifizetésére szánt, s a tavalyi költségvetésbe beállított pénz, milyen alapon hozták át a bennragadt napokat erre az évre, s hol van az ehhez szükséges dokumentáció? Ezekre a kérdésekre várja a választ hetek óta hiába a Szegedi Közlekedési Társaság Kft. (SZKT) vezetésétől a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A BTDSZ azt követően kért magyarázatot a cégvezetéstől, hogy többször, több dolgozó is jelezte: a tavaly bennragadt szabadságát nem fizették ki, állítólag áthozták erre az évre, bár nem kérték a beleegyezését – mondta Szabó István a szakszervezet elnöke. Az érdekvédők attól tartanak, hogy a szabadságból megmaradt pénzeket jogtalanul másra használta a cég, igaz, már az sem jogszerű, hogy úgy hozták át a megmaradt napokat erre az évre, hogy nincs róla szabályos, sőt semmiféle dokumentáció. Nem tudni, hova lett a tavalyi költségvetésben e célra beállított összeg, s a szakszervezet eddig hiába kérte a kimutatást, nem kapta meg, de még csak szóban sem kapott választ a kérdésekre. Ez jogszerűtlen, ellenkezik a munka törvénykönyvében előírtakkal – véli az elnök. Arról nem beszélve – mondja -, hogy továbbra sem tudni, mi lett a szabadságokkal.

A BTDSZ először, még februárban a cég ügyvezető igazgatójánál kezdeményezett egyeztetést, ám Tóth István Tibor a mai napig nem válaszolt, nem adott időpontot és lehetőséget a szakszervezeti megbeszélésre. A BTDSZ nem vár tovább az ügyvezetőre, a felügyelőbizottságnál kezdeményezett vizsgálatot, s ha szükséges, jogi lépéseket is. A szakszervezet elvárja, hogy nevezzék meg a felelősöket, s legyen jogi következménye is a jogszerűtlenségnek.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+