Sztrájkkészültség a bérekért

SZKTSztrájkbizottságot alakított Szegeden a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), hogy érdemi bértárgyalásra kényszerítse a Szegedi Közlekedési Kft. vezetőségét.

Nem tartja be a bértárgyalásokra vonatkozó törvényi előírásokat a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT), s a szakszervezet úgy látja, a menedzsment időhúzásra játszik – véli a cégnél működő Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A BTDSZ érdemi lépésre kényszerítené a cégvezetést, ezért sztrájkkészültséget hirdetett, sztrájkbizottságot alakított. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a menedzsment még a 2013-as bértárgyalásokat sem zárta le, a 2014-es megállapodás érdekében pedig egyetlen lépést sem tesz, holott azt a törvény előírja.  Szabó István, a BTDSZ elnöke a delmagyar.hu-nak elmondta: azt is kérték a munkáltatótól, hogy a közgyűlésben részt vevő pártok képviselőit hívja meg az egyeztetésre, de ebből sem lett semmi. Öt hónappal ezelőtt, és január végén is írtak a társaság felügyelőbizottsági elnökének, Gyimesi Lászlónak is, hogy vizsgálja ki az SZKT-vezetés jogellenes intézkedéseit. Egyik levelüket a fideszes önkormányzati képviselő elutasította, a másikra nem válaszolt.

Az internetes portál megkereste az SZKT igazgatóját, akit betegszabadsága miatt helyettese képviselt a megbeszélésen. Nemes László elmondta, tájékoztatta az érdekképviseletet arról, hogy nincs a cégnek az idei évre jóváhagyott üzleti terve, és a városi költségvetés nem sok jóval kecsegtet. Hét napjuk van a tárgyalások megkezdésére. A napokban előkészítik a javaslatukat, kitűzik az egyeztetés időpontját, és erről a tulajdonos önkormányzatot is tájékoztatják.

Gyimesi László a delmagyar.hu kérdésére elmondta: az első szakszervezeti levélre annyit válaszoltak, hogy kivizsgálásra nem kaptak felkérést. Miután januárban megérkezett a felkérés, elrendelte a vizsgálatot, amely már lezárult, és ha a jegyzőkönyv elkészült, tájékoztatják a szakszervezetet.

Author: Dolgozók Lapja

Share This Post On
468 ad
Google+